SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: fuvarozó, vállalkozás, szlovákElmaradt az útdíj miatti blokádNem vették blokád alá hétfőn a benzinkutakat a szlovák teherfuvarozók, ehelyett a töltőállomásokon tiltakoznak aláírásgyűjtéssel az elektronikus útdíj bevezetése ellen. A teherszállítók kifogásolják, hogy a január elsején bevezetett útdíj túl magas, a rendszer hibásan működik a díjfizetés pedig a rossz minőségű utakra is kiterjed. Problémáik vannak az útdíj méréséhez szükséges műszerekkel is. Állítólag több helyen hiányoznak, másutt csak hosszú sorban állás után lehet hozzájutni.A közepes és kisebb teherfuvarozók szerint az útdíj tönkreteheti vállalkozásukat. Többször elhangzott, hogy Szlovákia déli vidékeinek fuvarozói számára kedvezőbb a magyar sztrádák használata, mint a hazai, rosszabb minőségű úthálózaton való autózás. A tiltakozást megszervező Szlovákiai Fuvarozók Szövetsége (UAS) négy követelést terjesztett elő: csökkentsék az útadót és az üzemanyagok forgalmi adóját, illetve állítsák le az elektronikus útdíj beszedését addig, míg nem készül el az érintett útszakaszok jegyzéke és azok nem lesznek megfelelő módon megjelölve. ![]() Az útdíj tönkre teheti a kisebb cégeket A közlekedési tárca azt ígérte, hogy a két adó kérdését a kormány elé terjeszti. Az elektronikus útdíj beszedésének leállítását azonban elutasítják. "Az útdíjbeszedő rendszer működik, ez tény. Az első osztályú, érintett utakat azért nem fogjuk megjelölni, mert az amúgy is sűrű, út menti közlekedési táblák közé további mintegy háromezer táblát kellene elhelyeznünk" - közölte újságírókkal Stanislav Jurkovic, a tárca szóvivője. Korábban a fuvarozók mindezek miatt azt is tervezték, hogy blokád alá veszik a benzinkutakat, de ezt mégsem tették meg hétfőn reggel. Eredetileg a határátkelők blokádja is felmerült, de azt a hatóságokkal való tárgyalások után elvetették. Az útdíj rendszert üzemeltető Sky Toll társaság közleményében azt állítja, hogy a rendszer működésében eddig semmiféle komoly hiányosság nem merült fel. Az első két nap bevétele összesen nyolcvannégyezer eurót tesz ki. A szlovákiai fuvarozókon kívül a rendszert leginkább a cseh, a magyar és a lengyel fuvarozók vették igénybe. A nagy fuvarozókat tömörítő CESMAD, valamint a töltőállomások üzemeltetői nem értenek egyet a kisfuvarozók akciójával. A három és fél tonnát meghaladó összsúlyú teherjárművek, illetve azok, amelyek több mint kilenc személy szállítására alkalmasak, 6,3-20,9 eurócent között fizetnek egy kilométer használatáért, az út, illetve a jármű típusától függően. Szlovákiában az elektronikus útdíj rendszer összesen kétezer-négyszáz kilométer autópályára, gyorsforgalmi útra és más, jelzett útra terjed ki. A rendszerbe való regisztráció november végén kezdődött, s az év végéig mintegy harminckétezer járművet jelentettek be. A hatóságok rendszeresen ellenőrizni kívánják az autósokat. Akik mérőműszer nélkül térnek a kijelölt útszakaszokra, azokat 2655 euróig terjedő bírság fenyegeti. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az unalmas üzlet nyereségesebb is lehet?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

