SzavazásBelépésLegfrissebb
|
KülföldCímkék: finn, kkv, megújuló energiaMagyarországra vágynak a finnekA közelmúltban nevezték ki Miklóssy Ferencet - a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnökét - Finnország tiszteletbeli konzuljává. Hivatali ideje alatt a két ország gazdasági kapcsolatainak megerősítésén munkálkodik majd. Vállalkozói Negyed: Milyen kapcsolat volt eddig Finnország és Magyarország között, min kell változtatni?Miklóssy Ferenc: Társadalmi kapcsolataink hagyományosan jók, kiegyensúlyozott a politikai és kulturális párbeszéd. A magyar egyetemeken a finnt is oktatják, ám a nagy barátság nem tükröződik a gazdasági életben. Ha a két ország közti gazdasági kapcsolatról van szó, a Nokia magyarországi gyárát szokták említeni. Tudni kell azonban, hogy messze nem használjuk ki a jó viszonyban rejlő lehetőségeket. Pedig számos terület van, ahol nyitnának Magyarország felé, csak élnünk kellene a lehetőségekkel. Most azt kérték tőlünk a finnek, hogy tájékoztassuk őket a magyarországi befektetési lehetőségekről, ugyanis korábban igen szegényes volt az ilyen fajta információáramlás. Az első változtatás ez lesz. VN: Milyen befektetésekben lehetnek érdekeltek a finn vállalkozások? MF: Ahhoz, hogy a finnek lehetőséget lássanak a magyar gazdaságban, és tőkét hozzanak az országba, mindenképpen vissza kell szorítani a korrupciót. Ebben a kérdésben nem festettünk túl jó képet magunkról; ők nincsenek ilyen körülményekhez szokva. Vállalják a versenyt korszerű technológiákkal, termékekkel, jó árakkal, de csak világos, átlátható viszonyok között. A finnek világelsők a környezetvédelmi technológiák kifejlesztésében és felhasználásában, nekünk évtizedes a lemaradásunk ezen a területen is. Itt, illetve az elektronikai és informatikai beruházásokban jutna szerep a finn cégeknek is. VN: Mit adhat Finnország nekünk? MF: Jó felvevő piac lehet a minőségi, felsőkategóriás magyar agrártermékek számára. Nem dömpingárura van szükségük, hanem tápanyagban gazdag élelmiszerekre, esetleg biotermékekre, minőségi italokra. A finn K+F eredmények, know-how-k, licencek átvételével, megvásárlásával hazánk olyan területeken is fokozhatná versenyképességét, ahol lemaradásai vannak, például az előbb említett környezetvédelemben. A környezetvédelem az évtized és a jövő meghatározó iparága lesz, ez jelentős exportlehetőséget is biztosítana számunkra. VN: Mennyire érintette Finnországot a gazdasági válság? MF: A válság miatt a finn export is jelentősen visszaesett, ám ők időben meglépték a piacváltást, így növelni tudták súlyukat az orosz gazdaságban. Folyamatosan keresik az új lehetőségeket, ezért is gondoltak arra, hogy erősítenek magyar gazdasági kapcsolataikon is. Törekednünk kell vegyesvállalatok alapítására, amivel számunkra is elérhetők lesznek a finnek által már meghódított piacok. VN: A kis-, és középvállalkozásoknak milyen szerep juthat a finn-magyar gazdaságélénkítő előadásban? MF: A finn kkv-k nem meghatározó szereplői a magyar gazdaságnak, elvétve találni egy-két ilyen vállalkozást Magyarországon. Finnországban alacsony a kkv-k aránya, elsősorban agrárterületen, fafeldolgozásban és a szolgáltatásban tevékenykednek. Eddigi tárgyalásaink alapján nem zárható ki, hogy magyar befektetéseket viszünk ki ezekre a területekre. A realitásokat nézve, nem ez fog lendíteni a finn-magyar gazdasági kapcsolatokon. Inkább az, hogyha a Nokia még egy gyárat épít nálunk, amivel tíz-tizenöt hazai beszállítót tud foglalkoztatni. Nem a finn együttműködés fogja megoldani a versenyképességünket; ez csak az egyik szegmens, ahol előre lehet lépni. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Náci videó miatt orosz tiltólistán a YouTube
Szélsőségesen nacionalista videó miatt döntött úgy egy orosz bíróság, hogy nem...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a jövő év elejétől 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie annak a személynek, akinek a bejelentett bérjövedelme nem éri el a minimálbér négyszeresét és van egyéb jövedelme is?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

