SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munkanélküliség, munkaadó, munkavállalóEgyre többen munka nélkül FejérbenFejér megyében tizenöt éve volt a mostanihoz hasonlóan magas a regisztrált munkanélküliek száma. A térség foglalkoztatottsági mutatói még most is kedvezőbbek az országos átlagnál. Jankóné Szépe Mónika, a regionális munkaügyi központ PR-menedzsere elmondta: több mint huszonháromezer álláskeresőt tartanak nyilván a megye munkaügyi központjaiban. Az utóbbi hetekben a térség valamennyi körzetében nőtt a munkanélküliek száma. A legnagyobb mértékben - 9,1 százalékkal - az enyingi kistérségben emelkedett az állástalanok száma, a legkisebb mértékű, 0,4 százalékos növekedést pedig Székesfehérváron és környékén tapasztalták.A korábbinál csaknem ötödével kevesebb álláslehetőséget kínáltak számukra, november végén mindössze négyszázkilencvennégy üres álláshely volt a megyében. A helyek több mint hetvenhét százalékára fizikai dolgozók jelentkezését várják. ![]() Az álláskeresők negyede fiatal Nőtt a tartósan munkanélküliek száma is. Jelenleg négyezer-kétszáznegyvenen vannak, hétszázzal többen, mint tavaly novemberben voltak. Ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 18,4 százalékát. Az álláskeresők több mint fele nő. A fiatalok aránya magas, negyedük huszonhat-harmincöt év közötti. Az állásra várók 37,5 százaléka szakmunkás, egyharmada betanított munkás. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IVSZ, valamint a gazdasági élet prominens személyiségei a kormány szakmai vezetőinek bevonásával dolgoz ki cselekvési tervet az információs társadalom és tudás-intenzív gazdaság fejlesztése érdekében?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

