Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Főoldal

Címkék: kkv, díj, átadó

2009.12.16 08:41:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Díjazott minőség Észak-Alföldön

Átadták az Észak-Alföldi Minőségi Díjakat az üzleti életben és minőségügyben kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeknek és szervezeteknek. Az elismerést a régió három megyei - Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg - kereskedelmi és iparkamarájának közös rendezvényén vehették át, Szolnokon.

Az idén négy pályázó, köztük két debreceni vállalkozás vehette át az erkölcsi elismerést. Az utóbbiak közül a HBZ Hanna Bahor Zárcentrum Kereskedelmi Kft. közel húsz év alatt Kelet-Magyarország és Nyugat-Románia piacvezető nyílászáró- és bútorvasalat-kereskedésévé vált. Fejlesztéseinek, befektetéseinek eredményeképpen, Debrecenen kívül új üzletet nyitottak 1997-ben Békéscsabán, 2000-ben Nagyváradon HBZ Románia SRL néven. A cég 2006-ban Debrecenben, egy nagyobb, még szélesebb igények kielégítését kiszolgáló 2800 négyzetméteres áruházat alakított ki.

-
Az üzleti életben elért teljesítményért jár a díj


A másik vállalkozás, a Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt., amelynek fő profilja a személyi és vagyonvédelmi szolgáltatás. A piaci igényekhez igazodva időközben bővítették tevékenységi körüket, így a társaság rendezvények biztosításával, takarítással, magánnyomozással és betegszállítással is foglalkozik.

Díjat kapott az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ, amely a régió három megyéje munkaügyi központjainak jogutódjaként 2007. január 1-jén alakult meg nyíregyházi székhellyel. A hatszázhetvenegy embert foglalkoztató regionális munkaügyi központ egy központi szervezetből, valamint kirendeltségekből álló, önálló költségvetési szerv. Hajdú-Bihar megyében tizenhárom, Jász-Nagykun-Szolnok megyében nyolc, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tíz kirendeltsége található.

A negyedik díjazott a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Gazdasági Kara, ahol hat tanszéken negyvenöt főállású oktató dolgozik. A kar az agrárgazdaság területén szaktanácsadási szolgáltatást is végez. Jelentős az ott folyó tudományos kutatás is, elsősorban a gyakorlatban alkalmazható innovációkra és technológiákra koncentrálnak.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogyha a munkavégzéssel kapcsolatos körülmény – legyen az a bér, a munkaidő, a munkakör vagy a munkavégzés helye – megváltozik, módosítani kell a szerződést?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »