Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: turizmus, külföld, forgalom

2009.12.10 11:01:00 - BEOL

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Gyulán fürdik egész Európa

Több, mint a kétszeresére nőtt a Szlovákiából érkező vendégek száma idén a megye idegenforgalmi központjában, Gyulán. Egy szlovákiai vendég átlagosan 6,3 vendégéjszakát töltött idén Gyulán, szemben a város 3,6-os átlagával.

A felvidéki turisták a tavalyi vendégéjszakák számának -az első tíz hónapban - több mint négyszeresét, egészen pontosan 4,34-szorosát töltötték el a fürdővárosban. "A szlovákiai vendégszám jelentős emelkedése mögött elsősorban az euró árfolyamának változása áll, mely északi szomszédaink számára olcsóbbá tette a magyarországi pihenést. Ebben a helyzetben megéri nekik felkeresni a határtól távolabb eső üdülőközpontokat is" - mondta Gyulavári Andrea, a helyi turisztikai hivatal vezetője.
mti
Együtt őrzi a rendet a magyar és a román rendőrség a gyulai fürdőben


A mostani, jórészt az euró árfolyamváltozásának köszönhető fellendülésre persze túlzottan nem lehet alapozni. Annál is inkább, mert a szlovákiai vendégek még így is csak a negyedikek a Gyulát felkereső vendégek sorában. A turisztikai hivatal viszont azt tervezi, a mostani konjunktúrára építve hosszabb távon is gyümölcsöző kapcsolatot alakítanak ki a Felvidéken. Első lépésként hamarosan egy pozsonyi kiállításon szeretnének részt venni.

Gyulán a külföldi turisták részaránya az elmúlt évhez viszonyítva emelkedett a belföldiek javára, ám még így csak 8,9 százalékra tehető. A legtöbben Romániából érkeznek, a második helyen Németország, a harmadikon Szerbia, a negyediken pedig a szerbiaiaktól alig elmaradva a szlovákiaiak állnak. A külföldi vendégek száma Gyulán a tavalyihoz képest 1,38-szorosára nőtt.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a pontos tervezés a záloga egy weboldal sikerének?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »