Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: vásár, ünnep, kereskedelem

2009.12.08 10:41:00 - Bama

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Kisebb ajándékok a fa alatt

Bár a gazdasági válságról már tavaly ilyenkor is hallottak a vásárlók, akkor még nem mérsékeltük látványosan a karácsonyi ajándékozást. Idén változott a helyzet.

"Messze nem költenek annyit az emberek, mint egy éve, nálunk épp fele a forgalom" mondta egy kozmetikumokkal, illatszerrel foglalkozó üzlet munkatársa a pécsi piacon. Hozzátette: nézelődő azért akad jócskán.
Több kereskedő mondta, hogy az elmúlt másfél-két hétben már érezte az ünnepek közeledtét, de az emberek igazán csak most, Mikulás ünnepe előtt és napján, bronzvasárnapon rohamozták meg az üzleteket. Akik egyelőre inkább nézelődnek, semmint vásárolnak. A tapasztaltabb kereskedők szerint megkezdődött a puhatolózás, talán később, mint általában. Sok vásárló nyilatkozott úgy, hogy idén később kezdte a boltokat járni.

mti
Idén kevesebb jut ajándékra, kevesebb lesz a műszaki cikk is a fa alatt


"Egyfelől azért, mert a válság miatt többet kellett dolgozni - az elbocsátottak helyére nem vettek fel újakat -, másfelől nem tudtak úgy spórolni, mint korábban" - véli egy fehérneműt árusító kofa.

Általános kereskedői vélemény, hogy idén kevesebb jut ajándékokra, vagy nem költenek többet, mint egy éve. "Fejenként legfeljebb tizenöt-húszezer forintról hallottunk, de a legtöbben valahol öt- és nyolcezer forint közt húzzák meg a határt." A kereskedők tapasztalata szerint kevesebben keresnek műszaki cikkeket, mint a korábbi években. Inkább kisebb értékű dolgokat, könyvet, illatszert, olcsóbb ruhaneműt keresnek.

Több pécsi belvárosi kereskedő szerint lehet vízválasztó az idei karácsonyi szezon. Ha az év hagyományosan legerősebb hónapja nem úgy sikerül, ahogy remélik, akkor komoly gondokkal lépnek az újévbe.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy hazánk térségünk innovációs központja lehet, ha él a lehetőségeivel? E szerep betöltését segíti a 19 magyar intézmény összefogásával megalakult Közép- és Délkelet-európai Innovációs Térség (CEIA).
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »