Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: válság, kereskedelem, forgalom, pénz

2009.12.08 14:41:00 - Gfk

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Csak álmodunk a minőségi életről

A háztartások fogyasztása legalább hét százalékkal esik vissza idén. A választott áruk és szolgáltatások körében is jelentős a változás. A háziasszonyok pénzük helyett inkább idejükből áldoznak többet, vagyis a legtöbbet igyekeznek kihozni a rendelkezésükre álló szűkebb forrásból, a legolcsóbban jutva a termékekhez.

Az elmúlt félév a Trading down (termékszerkezet változás, az olcsóbb termékek irányába való elmozdulás) jegyében telt el és ez tulajdonképpen nem csak a kiskereskedelmi szektorra érvényes megállapítás, hanem az egész magyar gazdaságra. Utolsó előrejelzések szerint a háztartások fogyasztása hét százalékkal esik vissza a tavalyihoz képest. Emellett a megvásárolt áruk és szolgáltatások körében is jelentős szerkezetváltásnak lehettünk tanúi. Az erősen megcsappant vásárlóerő és a makacs válság jelentős kihívásokat hozott a fogyasztók számára.
A GfK Hungária elemzői már szeptemberben jelezték a vásárlási szokások változásának várható irányait. A vásárlók először a megvásárolt áru mennyiségét csökkentették, a minőséget azonban próbálták megőrizni. Egy idő után azonban az olcsóbb termékek irányába fordultak. Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója szerint "a háztartások fogyasztási szokásai úgy rendeződnek vissza, hogy a rendszerváltás óta vágyott állapot, a modern fogyasztási szerkeze csak tíz-tizenöt éves távlatban lesz elérhető".

Az élelmiszer - teljes fogyasztáson belüli - aránya ismét az évezred eleji szinten van, a minőségi élet megéléséhez tartozó kiadások nem hogy nem emelkedtek az elmúlt egy évben, hanem tovább csökkentek, egy viszonylag alacsony szintről. A szabadidővel kapcsolatos kiadások, vagy a mobilitásra fordított összegek apadása semmiképpen nem jó jel a fogyasztási ipar szereplői számára.

A negyedévente mért, a háztartások várakozásait számszerűsítő Vásárlási Hajlandóság Indexe, valamint a tényleges költések alakulása az elmúlt időszakban együtt mozgott, vagyis a vásárlási kedv változása megmutatkozott a napi fogyasztási cikkekre fordított összegek alakulásában.

Gfk

Látható, hogy a Vásárlási Hajlandóság Indexe jóval a tavaly ilyenkor tapasztalt érték alatt van (109 pont szemben a 145 ponttal), ami nyilvánvalóan rányomja majd bélyegét a tényleges vásárlásokra. Elemzők szerint az elmúlt évek tendenciáinak tükrében szinte bizonyos, hogy a kereskedelemben év közben elszenvedett hiányt a karácsonyi szezonban sem tudja kompenzálni a piac.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a jövő év elejétől 4 százalékos egészségügyi hozzájárulást kell fizetnie annak a személynek, akinek a bejelentett bérjövedelme nem éri el a minimálbér négyszeresét és van egyéb jövedelme is?
Aszad Aszad Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »