SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: támogatás, kereskedelem, webáruházMilliókat osztanak szét webáruházak kialakításáraMég mindig jelentős források állnak rendelkezésre vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatására. A GOP 2.2.1 keretében közel kétmilliárd, a KMOP 1.2.5-ben pedig majdnem egymilliárd forint vár gazdára. A pályázatukat december végéig benyújtó cégek legalább egy, legfeljebb tizenötmillió forint támogatást nyerhetnek. Milliárdok várnak gazdáraA Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében kettő és fél, a Közép-magyarországi Operatív Programban (KMOP) pedig 1,22 milliárd forintot fordítanak az idén vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem támogatása. Az augusztus végén megnyílt GOP-2009-2.2.1 konstrukció eddigi kétszázharminchárom pályázója több mint egymilliárd forint támogatást igényelt. Közülük százhat induló nyert összesen félmilliárd forint szubvenciót. A KMOP-2009-1.2.5. konstrukcióra eddig százharminckét pályázat érkezett összesen hatszázmillió forintot meghaladó támogatási igénnyel. Közülük negyvennyolc indulónak közel háromszázmillió forint támogatást ítélt meg a kiíró. A még elérhető összegekre december harmincegyedikéig lehet pályázni. A pályázatokat folyamatosan, a beérkezés sorrendjében bírálják el, a rendelkezésre álló keret kimerüléséig. ![]() Internetes értékesítésre is igényelhető támogatás A mikro-, kis- és közepes vállalkozások mellett szövetkezetek, gazdasági kamarák, és vállalkozások érdekképviseleti szervezetei is ringbe szállhatnak a forrásokért. A támogatásra iparági megkötés nélkül lehet pályázni, azoknak a cégeknek azonban, amelyeknél az utolsó lezárt üzleti év nettó árbevételének, vagy - egyéni vállalkozók esetén - a vállalkozói adóalapba beszámított bevételének több mint ötven százalékát mezőgazdasági tevékenység tesz ki, nem jár szubvenció. A GOP 2.2.1 keretében minimum egy maximum tíz, a KMOP 1.2.5 esetén legalább egy legfeljebb tizenötmillió forint támogatást kaphatnak a pályázók. A szubvenció maximális mértéke az összes elszámolható költség ötven (GOP) illetve harmincöt (KMOP) százaléka. Támogatható tevékenységek A konstrukció keretében a modern vállalatirányítási és -fejlesztési környezet kialakításához kapcsolódó komplex infokommunikációs fejlesztéseket dotálják. Összesen kilenc funkcionális célterületre lehet pályázatot benyújtani.
CélterületekElszámolható költségek |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az IP-telefónia rendszert a kkv-k 10 százaléka sem használja?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

