SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: vállalkozás, Szolnok, törvényFatolvajok ellen szövetkeznek Szolnok megyébenA fatolvajok elleni hatékonyabb fellépést szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet a Nagykunsági Erdészeti és Faipari (Nefag) Zrt. és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság a napokban írt alá. E cselekmények megelőzése, felderítése, valamint a rendőri és erdészeti szervek munkájának hatékonyabbá tétele tette szükségessé a kölcsönös segítségnyújtáson alapuló megállapodást. Az erdőtörvény az erdészeti szakszemélyzetet és az erdővédelmi szolgálat tagjait kényszerítő eszközök viselésére és használatára jogosítja fel, ami mindenképpen indokolttá teszi a szoros együttműködést, beleértve közös szolgálatok és oktatások szervezését is. A megállapodás értelmében a felek közös ellenőrzéseket tartanak, amelyek során a fát szállító járműveket és útvonalukat, valamint a szállítmány származási bizonylatait is átvizsgálják majd. A dokumentumban foglaltak alapján a rendőrök és a Jász-Nagykun-Szolnok megye területén mintegy kilencezer hektáron gazdálkodó, ezen belül is túlnyomó részben erdőterületeket gondozó Nefag Zrt. munkatársai a kirándulóhelyek és idegenforgalmilag frekventált területek rendjére, közbiztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak a jövőben.
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Magyar Fejlesztési Bank felhatalmazást kapott az EU-s források kezelését lehetővé tevő társaság létrehozására, amely megfelelő hátteret ad arra, hogy a vállalkozások széles hozzáférését biztosító, új támogatásközvetítő rendszer központi szervezete legyen?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


E cselekmények megelőzése, felderítése, valamint a rendőri és erdészeti szervek munkájának hatékonyabbá tétele tette szükségessé a kölcsönös segítségnyújtáson alapuló megállapodást. Az erdőtörvény az erdészeti szakszemélyzetet és az erdővédelmi szolgálat tagjait kényszerítő eszközök viselésére és használatára jogosítja fel, ami mindenképpen indokolttá teszi a szoros együttműködést, beleértve közös szolgálatok és oktatások szervezését is. A megállapodás értelmében a felek közös ellenőrzéseket tartanak, amelyek során a fát szállító járműveket és útvonalukat, valamint a szállítmány származási bizonylatait is átvizsgálják majd. A dokumentumban foglaltak alapján a rendőrök és a Jász-Nagykun-Szolnok megye területén mintegy kilencezer hektáron gazdálkodó, ezen belül is túlnyomó részben erdőterületeket gondozó Nefag Zrt. munkatársai a kirándulóhelyek és idegenforgalmilag frekventált területek rendjére, közbiztonságára is kiemelt figyelmet fordítanak a jövőben.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

