Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Ügyfélkapcsolatok

Címkék: kkv, munkaadó, unió, elnök,

2009.11.25 11:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Közös magyar-spanyol-belga munkaadói program

Közös programot dolgozott ki a magyar, a spanyol és a belga gyáriparosok szövetsége a 2010 január és 2011 június közötti időszakra. Ekkor Spanyolország, Belgium és Magyarország egymást követően látja majd el az Európai Unió elnökségi feladatait.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) úgy tájékoztatott: a program középpontjában a lisszaboni szerződés hatálybalépésének elősegítése, a szerkezeti reformok végrehajtása, a biztonságos energiaellátás biztosítása és az unión belül a nemzetközi kapcsolatok erősítése áll.
A "Kéz a kézben a válság leküzdéséért" című javaslatcsomagban egyebek között a kis- és középvállalatok adminisztrációs terheinek csökkentését javasolják, kulcsfontosságúnak nevezve a jogszabályok egyszerűsítését. Protekcionizmustól mentes, a tiszta verseny szabályaira épülő jogi környezetet kell biztosítani az európai belső piac megerősítése érdekében - hangsúlyozzák.

MTI
Kiemelt terület marad a kutatás-fejlesztés


2010-ben új reformprogram indul, amely az MGYOSZ, a CEOE és a FEB szerint akkor lesz minden téren sikeres, ha uniós szinten további erőfeszítéseket tesznek a gazdaságközpontú kutatás-fejlesztés területén. Kiemelt területként kezelik továbbá az energiaellátás biztonságát és az éghajlatváltozás mérséklését.

A hathónapos soros elnökség ideje alatt az országnak kivételes lehetősége nyílik arra, hogy a magyar részről fontosnak ítélt kérdéseket az európai politikai és gazdasági menetrend középpontjába állítsa - hívja fel a figyelmet a szövetség. "Ezért az MGYOSZ a magyar gazdaság legfontosabb vállalatait és a legbefolyásosabb vezetőit tömörítő szervezetként és a Businesseurope tagjaként aktív szerepet kíván vállalni az uniós elnökségi trió munkájában, a spanyol és a belga szövetségekkel együtt" - mondta Futó Péter, az MGYOSZ elnöke.
Az 1958-ban alakult Businesseurope - korábban UNICE - Európa legbefolyásosabb munkaadói érdekképviseleti szervezeteként harmincnégy ország negyven munkaadói szövetségeit tömöríti, közvetlen tagja huszonöt multinacionális vállalat is . A Businesseurope húszmillió kis-, közép- és nagyvállalatot képvisel, amelyek összesen százhatmillió embernek adnak munkát az unióban. Az MGYOSZ 2005 óta tagja a szervezetnek.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a nagyvállalati versenyképesség megőrzésében rendkívül fontos a hazai beszállítók szerepe?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »