Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Ügyfélkapcsolatok

Címkék: kkv, vállalkozó, rendezvény

2009.11.11 19:31:00 - Hegedűs Bence

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

A fiatal vállalkozó még nevelhető

Angolszász területen komoly hagyománya van az itthon tavaly először megrendezett, Fiatal Vállalkozók Hete (FVH) nevű rendezvénynek. A november 16-22 közti esemény során Budapest mellett hat vidéki nagyvárosban is tartanak előadásokat.

"Szervezeti meghatározástól függ, hogy ki számít fiatal vállalkozónak, általában a 18-35 év közti korosztályt szokták így nevezni" - mondja kérdésünkre Oláh Zsanett, a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) projektvezetője. Hozzáteszi: van ahol már a középiskolásokat is ebbe a kategóriába sorolják. "A szakképzőből, főiskoláról, egyetemről kikerülő fiataloknak nincs jövőképük, a legtöbben csak egy nagyobb cég munkavállalójaként tudják elképzelni magukat. Pedig másik alternatíva is létezik: az önálló vállalkozás."

A tavalyi rendezvény annak ellenére is sikeres volt, hogy nem övezte nagy hírverés. Akkor, az adatmentéssel foglalkozó Kürti Sándor mellett Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke tartott előadást, saját példájukon keresztül, az ifjú vállalkozókról. "A 2008-as rendezvény fő célkitűzése az volt, hogy a fiatalokban tudatosítsa a tudomány, a kreativitás és vállalkozás jelentőségét, rávilágítson a tudomány és az üzleti élet közötti együttműködési lehetőségekre, a magyar eredményekre. Idén, a FVH elsődleges üzenete a tisztességes vállalkozói kultúra és magatartás szükségessége lesz." A projektvezető úgy látja, a fiatal vállalkozók hozzáállása az üzleti élethez - ebben a korban - még formálható.

mti
Létezik alternatívája az alkalmazotti létnek


"Rendezvényenként száz-százötven emberre számítunk; több mint ezren regisztráltak a különböző előadásokra, workshopokra. Tavalyi tapasztalataink alapján viszont azt sejtjük, sokkal többen lesznek majd; nem veszik komolyan a regisztrációt. Úgy számolunk, hogy a résztvevők háromnegyede a budapesti eseményekre érkezik majd, míg a többiek Győrött, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Székesfehérvárott ülhetnek be társszervezőink előadásaira."

"A fiatal vállalkozók azok, akik az innovativitásukkal, kitartásukkal és szemléletmódjukkal ki tudnák tolni az országot a gazdasági-morális válságból. Ők azok, akinek csak egy kis vállveregetésre van szükségük és máris motiváltabbak és bátrabbak" - fogalmaz Kovács Patrik a FIVOSZ elnöke. Hozzáteszi: a szövetség célja tisztességes vállalkozói kultúrát adni át a fiataloknak, azoknak, akik tíz-tizenöt év múlva az ország meghatározó gazdasági rétegét adják majd.

A FIVOSZ és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezete (VOSZ-KRSZ) megalapította az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. Ezzel azokat a fiatal vállalkozókat díjazzák, akik vállalkozóként az üzleti életben, gondolkodásmódjukkal pedig a munkahelyen és a partneri környezetben bebizonyították rátermettségüket. A díjjal kapcsolatban Kovács Patrik elmondta: létezik már néhány fiatal vállalkozóknak szóló elismerés, de országos, intézményes díj eddig nem volt. "A díjra pályázni kell, eddig nagyjából egy tucat pályamunka érkezett, a jelentkezési határidő

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az Európai Bizottság hatmillió eurót különített el olyan tervezetek támogatására, amelyek a 25 EU-tagország és szomszédjaik kis- és középvállalatainak egymásra találását, illetve partnerkeresését szolgálják?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »