SzavazásLegfrissebb
|
KülföldCímkék: fejlesztés, vállalkozás, magyar, románKudarcba fulladhat a Borvíz útjaA Borvíz útja elnevezésű turisztikai program teljes kudarcához vezethet az, hogy a tervet vezető cég jelentős összeggel tartozik a kivitelező vállalatnak. Sikkasztásért perelhetik a Borvíz útját vezető vállalkozást, így a székelyföldi ásványvízforrásokat és fürdőhelyeket összekapcsoló program terve is füstbe mehet. A tavasszal elkezdett projekttel tizenhárom székelyföldi település gyógyfürdőkultúráját kívánják feléleszteni. Az eredeti tervek szerint a Kovászna és Hargita megye önkormányzata által közösen tervezett fejlesztési program hatvanöt százalékának már az idén meg kellene valósulnia. ![]() Március óta áll a munka A projektben részt vevő fürdőhelyeket márciusban jelölték ki, azóta viszont teljesen leállt a munka. A késlekedés oka, hogy a projektvezető felvette ugyan a munkálatok elkezdésére kiutalt előleget, ám a pénzt nem utalta tovább a kivitelezőnek. A program megvalósítását két cégre bízták: a projektvezető a temesvári Confort Rt., míg a kivitelező a budapesti Betonút ZRt. A román fejlesztési minisztérium a tíz és félmillió eurós (2,8 milliárd forintos) beruházás tizenöt százalékát, másfélmillió eurót már hónapokkal korábban kifizette a temesvári cégnek, az viszont nem utalta tovább a pénzt a magyarországi vállalatnak. A Krónika című napilap információi szerint a Kovászna megyei önkormányzat vezetőit már aggasztja a program sorsa, ezért szerdán küldöttség utazik a Confort temesvári székhelyére, ahol magyarázatot kérnek a késlekedés okára, és biztosítékot arra, hogy a pénzt átutalják a magyarországi cégnek, a beruházás megvalósítása érdekében. Amennyiben nem győződnek meg arról, hogy a román fejlesztési minisztérium által kiutalt előleget a projektvezető továbbadja a kivitelezőnek, sikkasztásért perlik a temesvári céget. Az eljárás veszélye, hogy meghiúsulhat a Borvíz útja program. Ha a projektvezetővel felbontják a szerződést, már nem lehet új közbeszerzést kiírni a megvalósításra. A temesvári céggel kötött szerződés értelmében a munkálatokat tizennyolc hónap alatt kell befejezni. Ebből nyolc már eltelt, de feszes ütemben még behozható a késés - írja a Krónika. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy vezető beosztású EU-tisztségviselők egy hétig különböző cégeknél töltik le napi munkaidejüket, hogy testközelből megismerjék a kis- és középvállalkozások hétköznapjait?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

