SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágElemekkel dacolnak a boltosokBár a szárazelemet árusító boltok július óta kötelesek visszavenni az elhasznált áramforrásokat, sok kereskedő nem is hallott erről a kötelezettségéről. Pedig a mulasztásért kemény büntetés jár: első alkalommal százezer, ismétlődő vétség esetén akár negyedmillió forintra is "megvághatják" a figyelmetlen vállalkozót. Július elseje óta minden szárazelemet árusító kereskedő köteles visszavenni a használt elemeket a fogyasztóktól. Az érintett vállalkozók több cégtől is igényelhetnek gyűjtőkonténert, amelynek kiszállítása és rendszeres ürítése díjmentes.Bár a kötelezettségüket elmulasztó cégek tetemes bírságra számíthatnak, Cserépy szerint csak a legügyetlenebbek akadnak fenn a rostán. "Ideiglenesen akár egy papírdobozt is kinevezhetnek gyűjtőedénynek, hiszen a jogszabály csupán a használt elemek visszavételét és gyűjtőedényben való tárolását követeli meg a kereskedőtől. A gyűjtőedény milyenségére vonatkozóan semmiféle megkötés nincs, így akár egy felcímkézett kartondoboz használatával is megúszhatja a büntetést a kereskedő" - magyarázza az ügyvezető. De rögtön hozzá is teszi: ez hosszú távon nem járható út, hiszen a kereskedő nem tud mit kezdeni a visszavett hulladékkal - ha pedig egyszerre dobja be a kommunális szemétbe, azzal még komolyabb kárt okoz, mintha át sem vette volna. Bár az elem-visszavételi kötelezettség elmulasztásáért első alkalommal százezer, ismétlődés esetén pedig negyedmillió forintig terjedő bírságra számíthatnak a cégek, Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) elnöke még egy olyan esetről sem hallott, amikor boltost büntettek volna az NFH munkatársai. A szakember szerint ennek oka, hogy a kereskedők mellett a lakosság sincs tisztában ezzel a lehetőséggel, így elvétve visznek vissza az üzletbe egy-egy kimerült áramforrást. "Ez a fajta szelektív gyűjtés leginkább az iskolákban és a műszaki, informatikai cégeknél működik. Sok fogyasztó nem is hallott arról, hogy a kereskedőhöz is visszavihetné a használt elemeket. Ahhoz pedig, hogy a kereskedő bírságot kapjon, meg kell tagadnia a visszavételt, amire - ha senki sem szeretne leadni használt áramforrást - nem igazán van ’lehetősége’. A gyűjtődoboz kihelyezését szintén nem tudják számon kérni a fogyasztóvédők, hiszen sok boltos ’pult alatt’ gyűjti a használt elemeket, mondván: így nem vehetnek ki belőle egyet sem a vásárlók". Antalffy becslése szerint a kereskedők körülbelül harmada nincs tisztában visszavételi kötelezettségével; sokan az érdekképviselet munkatársaitól értesülnek elsőként a szabályról. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy tavaly Magyarországon 1,1 millió regisztrált vállalkozás volt, e körön belül megközelítette a félmilliót a kkv-k száma. Az átlagos alkalmazotti létszámot és a családtagokat figyelembe véve tehát közel kétmillió embert érintett közvetve vagy közvetlenül ez a szektor.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Bár az elem-visszavételi kötelezettség elmulasztásáért első alkalommal százezer, ismétlődés esetén pedig negyedmillió forintig terjedő bírságra számíthatnak a cégek, Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) elnöke még egy olyan esetről sem hallott, amikor boltost büntettek volna az NFH munkatársai. A szakember szerint ennek oka, hogy a kereskedők mellett a lakosság sincs tisztában ezzel a lehetőséggel, így elvétve visznek vissza az üzletbe egy-egy kimerült áramforrást. "Ez a fajta szelektív gyűjtés leginkább az iskolákban és a műszaki, informatikai cégeknél működik. Sok fogyasztó nem is hallott arról, hogy a kereskedőhöz is visszavihetné a használt elemeket. Ahhoz pedig, hogy a kereskedő bírságot kapjon, meg kell tagadnia a visszavételt, amire - ha senki sem szeretne leadni használt áramforrást - nem igazán van ’lehetősége’. A gyűjtődoboz kihelyezését szintén nem tudják számon kérni a fogyasztóvédők, hiszen sok boltos ’pult alatt’ gyűjti a használt elemeket, mondván: így nem vehetnek ki belőle egyet sem a vásárlók".
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

