SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: agrár, termelő, igazolvány, hivatalDrágul az őstermelői igazolványKözel duplájára emelkedett az őstermelői igazolvány kiváltásának összege. Ezentúl az adatváltozás bejelentéséért, évenkénti megújításáért és az igazolvány visszaadásáért is fizetni kell. Változott ugyanis a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló jogszabály. A korábban e területre vonatkozó kormányrendelet 2009. október elsejétől hatályos új rendelkezései már nem írják elő az igazgatási szolgáltatási díjat a mezőgazdasági őstermelői igazolvány kiállításakor. Ennek következménye viszont az, hogy az illetékekről szóló törvény alapján általános államigazgatási eljárási illetéket kell fizetni.![]() Illetékköteles lesz az adatváltozás bejelentése is Az új szabályozás értelmében a mezőgazdasági őstermelői igazolvány és az értékesítési betétlap kiállításáért - valamint évenkénti hosszabbításáért, érvényesítéséért - az általános tételű eljárási illetéket, azaz kétezer-kétszáz forintot kell fizetni. Ugyanez a díjtétele valamely adat, jogosultság vagy állapot hatósági nyilvántartásba való bejegyzésének is. Fizetni kell az igazolvány visszavonásáért, cím- és névváltozásért, adózásimód-változtatásért, új tevékenység bejegyzéséért is. A változás érzékenyen érinti az őstermelőket, akik ezt megelőzően mindössze ezer forintot fizettek az igazolvány kiváltásáért, a meghosszabbításnak pedig nem voltak anyagi terhei. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a nagyvállalati versenyképesség megőrzésében rendkívül fontos a hazai beszállítók szerepe?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

