Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: cégbíróság, cégalapítás, vállalkozás

2009.10.27 11:41:00 - dr. Farkas Katalin

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Januártól tényleg egy nap lesz a cégalapítás

Az elektronikus ügyintézés bevezetése jelentősen rövidíti az új cégek bejegyzésének, illetve a módosítások átvezetésével kapcsolatos bírósági ügyintézések határidejét. Az eljárási díjak - azaz az illeték és a közzétételi költségtérítés - befizetése miatt azonban illúzió az egy napos cégalapítás. Ezen változtatna az igazságügyi tárca jövő év elejétől tervezett módosítása.

Az úgynevezett egyszerűsített, azaz szerződésmintás cégalapításoknál a cégbíróság az iratok beérkezésétől számított egy órán belül bejegyzi a vállalkozást. Az illetékfizetés miatt azonban még mindig nem lehet egy nap alatt céget alapítani. Hiába készíti el azonnal az ügyvéd a szükséges okiratokat, a befizetés visszaigazolására néhány napot várni kell. A cégbírósági eljárásokért fizetendő díjakat (illetéket, költségtérítést) ugyanis az államkincstárnak kell átutalni. A kincstár az összeg beérkezéséről elektronikus igazolást küld a jogi képviselőnek, amit a bírósághoz küldendő iratokhoz is csatolni kell. Erre az igazolásra a jelenlegi rend szerint azonban néhány napot várni kell, így egy nap alatt még mindig nem lehet céget alapítani. Igaz, ugyan, hogy a cégbíróság az iratok beérkezésétől számítva valóban egy óra alatt bejegyzi a céget.

MTI
Az eljárási díjakat az eljárás megindításának napján is meg lehet fizetni

Az igazságügyi és rendészeti minisztérium által készített, tárcaegyeztetés alatt álló módosítás jövő januártól új, könnyített fizetési rendet vezet be, ami hozzájárul a cégalapítások további gyorsításához. Eszerint az eljárási illetéket és a közzétételi költségtérítést (amennyiben fizetni kell) a cégbejegyzési, illetve változásbejegyzési eljárás megindításának napján is meg lehet fizetni. Ilyenkor a jogi képviselőnek kérelemben kell nyilatkoznia arról, hogy az illetéket és közzétételi költségtérítést már átutalták. A befizetés tényleges teljesítéséről (az összeg megérkezésének időpontjáról) a kincstár egy munkanapon belül fokozott biztonságú, elektronikus aláírással ellátott igazolást küld majd a cégbíróságnak. Ha ez az igazolás a kérelem benyújtásától számított öt munkanapon belül nem érkezne meg, erről a tényről a cégbíróság haladéktalanul értesíti az adóhatóságot, amely a körülmények tisztázása után a meg nem fizetett illetéket, illetve közzétételi költségtérítést behajtja.

Az új fizetési rend bevezetésének fő indoka, hogy mind az általános, mind pedig az egyszerűsített cég-, illetve változásbejegyzési eljárásban jelentősen csökkent az ügyintézési határidő - tizenöt napra, illetve egy munkaórára - derül ki az igazságügyi tárca előterjesztéséből. Ennek előnyeit - különös tekintettel a szerződésmintás egyszerűsített cégeljárásra - kisebbítheti az a körülmény, hogy az illeték, valamint a közzétételi költségtérítés befizetését a kincstár csak pár nap múlva tudja visszaigazolni. A jövőben ellenben lehetséges lesz, hogy ezeket az összegeket a cégbírósági kérelem benyújtásának napján fizessék meg.

Külföldi képviselők adószáma

Photos.com Egy nyáron elfogadott törvénymódosítás következtében a cég nevében eljáró képviselők könnyebb beazonosíthatósága érdekében adószámukat is be kell jegyezni a cégjegyzékbe. Az előírás egyaránt vonatkozik a külföldi és magyar képviselőkre. A gyakorlatban sokszor problémaként jelentkezett a külföldiek azonosítójának a bejelentése. Nem volt világos ugyanis, hogy az APEH-tól kapott azonosító számot, vagy a képviselő külföldi adószámát kell-e feltüntetni. Erre tekintettel külföldi képviselők esetén a tervezet egyértelművé teszi, hogy amennyiben Magyarországon adóköteles tevékenység végzése céljából jelentkeztek be az APEH-nál, úgy ezt az adóazonosítót kell a nyomtatványon feltüntetni. Ha ilyen bejelentkezésre nem került sor, akkor a saját államában érvényes adószámot kell bejelentenie.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az elmúlt 15 év során a Magyarországon aktív 76 kockázatitőke-alap mintegy 1,6 milliárd eurót fektetett be majdnem 500 vállalatba?
Figula Figula Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »