SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: pályázat, támogatás, pénz, fejlesztésElfogynak a jó pályázatok jövőreŐsszel újra megnyílnak a kis- és közepes vállalkozások körében igen nagy népszerűségnek örvendő eszközbeszerzési és élelmiszeripari pályázatok. A fejlesztésre készülő cégeknek érdemes ringbe szállniuk a forrásokért, a következő néhány évben ugyanis nemigen várható hasonló pályázati lehetőség. A kormányzat idén ősszel minden lehetséges forrást megnyitott, így a fejlesztésre készülő vállalkozások a lehető legjobb körülményeket találhatják a pályázati piacon. Ezek a források a következő néhány hónap során még elérhetőek, jövőre valószínűleg jóval kevesebb pályázat közül lehet válogathatni. "Jövőre jelentős összegek maradnak a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) és bőven lesz pályázat kutatás-fejlesztésre is. A közvetlen brüsszeli források ugyancsak elérhetőek lesznek, de a legnépszerűbb (például eszközbeszerzési) pályázatok területén jóval kevesebb lehetőség várható" - mondta lapunknak Dr. Badacsonyi Tamás, az NLC Tanácsadó Csoport ügyvezető igazgatója. A szakember szerint a támogatási összegek nagy részét már a mezőgazdasági pályázatok esetén is lekötötték, így - hacsak a nyertes vállalkozások nem mondják vissza tömegesen a támogatást - jövőre ezen a téren sem várható új kiírás."Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program nyertes pályázói nem kapnak támogatási előleget. Mivel a bankok a korábbinál jóval szigorúbb feltételek mellett vállalják a projektek előfinanszírozását, előfordulhat, hogy a vállalkozó nem tudja megkezdeni a beruházást. A támogatások tömeges visszamondására tehát sajnos van esély, így elképzelhető, hogy jövőre több jogcímen - akár mezőgazdasági gép beszerzésére - is lehet majd támogatást igényelni" - magyarázza Badacsonyi.Aki most pályázik, simán nyerhetŐsszel azonban még több kedvező pályázati lehetőség is nyitva áll a cégek előtt: egyebek mellett eszközök (munkagépek, targoncák, orvosi és fogorvosi műszerek, számítógépek, nyomdagépek, kamerák, gyártósorok) beszerzésére, helyi kis vágóhidak létesítésére és korszerűsítésére, valamint élelmiszeripari gépek vásárlására is pályázhatnak.
November 30-án újra megnyílnak a kkv-k körében igen népszerű GOP-2009/2-2.1.1 és KMOP-2009/2-1.2.1 eszközbeszerzési pályázatok. Ezekre a kiírásokra tavasszal rekordmennyiségű - összesen ötvenmilliárd forint - igénylés érkezett, ezért a pályázatok beadásakor most is kulcsfontosságú lesz a gyorsaság. Badacsonyi Tamás szerint azok a cégek, amelyek az első napokban formailag tökéletes pályázatot nyújtanak be, két hónapon belül gond nélkül megkaphatják a pozitív támogatási döntéseket. A szubvenció mértéke akár az ötven százalékot is elérheti, összege egytől huszonöt millió forintig terjedhet. A támogatás technológiai fejlesztést eredményező beruházásokra (új vagy három évnél nem régebbi használt eszköz beszerzésére; információs technológia-fejlesztésre; domain név regisztrációra és a hozzá kapcsolódó honlap elkészítésére; irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatásra) igényelhető. A fejlesztést tervező élelmiszeripari cégek előtt ugyancsak kedvező pályázati lehetőség áll nyitva. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal legutóbb tavaly tavasszal, viszonylag nagy keretösszeggel írt ki pályázatot mezőgazdasági termékek értéknövelésére. A konstrukció igen népszerű volt - egy hónap alatt le is zárták -, az élelmiszeripari vállalkozások azóta nem találtak hasonló pályázati lehetőséget. Most azonban újra megjelent a kiírás: az MVH mezőgazdasági termékek értéknövelése című konstrukciójára egy hónapon keresztül, október 20-tól és november 30-ig pályázhatnak vállalkozások. A nyertes cégek negyven-ötven százalékos támogatást nyerhetnek élelmiszeripari fejlesztéseikre. (A pályázatról ide kattintva tudhat meg többet) Az NLC ügyvezetőjétől megtudtuk: a pályázati lehetőségek iránt érdeklődő vállalkozások november tizenkilencedikén, a Kapcsolatépítő Vállalkozók Klub (KÉP Klub) című rendezvényen szerezhetnek további információt az aktuális kiírásokról. A tizedik Üzleti Randival egybekötött esemény résztvevői az uniós források lehívása mellett értékesítési módszerekről, kinnlevőség-behajtásról, hatékony üzleti kommunikációról, a megfelelő alkalmazottak megtalálásáról, valamint az üzleti folyamatok teljesítményének növeléséről beszélgethetnek a téma szakértőivel. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az egyéni vállalkozónak a gyesen töltött ideje alatt is fizetnie kell a társadalombiztosítási járulékot?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


November 30-án újra megnyílnak a kkv-k körében igen népszerű GOP-2009/2-2.1.1 és KMOP-2009/2-1.2.1 eszközbeszerzési pályázatok. Ezekre a kiírásokra tavasszal rekordmennyiségű - összesen ötvenmilliárd forint - igénylés érkezett, ezért a pályázatok beadásakor most is kulcsfontosságú lesz a gyorsaság. Badacsonyi Tamás szerint azok a cégek, amelyek az első napokban formailag tökéletes pályázatot nyújtanak be, két hónapon belül gond nélkül megkaphatják a pozitív támogatási döntéseket. A szubvenció mértéke akár az ötven százalékot is elérheti, összege egytől huszonöt millió forintig terjedhet. A támogatás technológiai fejlesztést eredményező beruházásokra (új vagy három évnél nem régebbi használt eszköz beszerzésére; információs technológia-fejlesztésre; domain név regisztrációra és a hozzá kapcsolódó honlap elkészítésére; irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetésére és tanúsíttatásra) igényelhető.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

