SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: kkv, APEH, adó, bírságAPEH: milliárdos adókülönbözet Nyugat-DunántúlonAz első háromnegyed év ellenőrzései során 20,3 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapított meg az APEH nyugat-dunántúli regionális igazgatósága. Ez az összeg 4,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának feltárását. A már jogerős, nettó adókülönbözet meghaladja a 18,1 milliárd forintot, ez negyvenhét százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Hasonló mértékben, negyven százalékkal emelkedett a jogerős szankciók összege is. Az adóbírságokat, a késedelmi pótlékokat, a mulasztási bírságokat tartalmazó szankciók közelítik a 11,9 milliárd forintot. ![]() Húsz esetben függesztették fel a cégek adószámát A kiemelt ellenőrzési feladatok egyike a járulékellenőrzés. Ennek során a legtöbb hiányosságot az alkalmi munkavállalással kapcsolatban tártak fel az adóellenőrök. Közel hétezer-ötszáz esetben végeztek járulékellenőrzést, ezek közül több mint ezerháromszáz alkalommal tártak fel kötelezettségszegést. A nettó adókülönbözet 8,6 milliárd forint. A minimálbér kétszeresénél kisebb járulékalap után járulékot fizető vállalkozások körében rendszeresek az ellenőrzések, ezek alapvető célja az alacsony bérek valóságtartalmának felülvizsgálata. A növekvő számú helyszíni ellenőrzések, a fekete-foglalkoztatás visszaszorítását szolgálják. Az adóhatóság kiemelten kezeli a körbeszámlázásos ügyletek és az értékesítési láncolatok felderítését az áfavizsgálatok során, mivel ez a feketegazdaság elleni fellépés egyik legfontosabb területe. A régióban több mint háromezer-négyszáz áfavizsgálatot folytattak le szeptember végéig, és 14,3 milliárd forint nettó adókülönbözetet állapítottak meg. Ez negyvenhárom százalékkal magasabb az előző év első kilenc hónapjának megállapításánál; ekkora összeggel rövidítették meg az államot az ellenőrzés alá vont vállalkozások. A szakember hangoztatta: az uniós tagországokkal folytatott együttműködés és az áfaadatokra vonatkozó automatikus információcsereként több, jelentős összegű visszaélést sikerült a revízió során feltárni. Az újonnan alakult vállalkozások ellenőrzésének aránya az első háromnegyed évben közel tíz százalékkal meghaladta az előírt húsz százalékos mértéket. Ebben a körben a revíziók fő törekvése: kiszűrni a nem jogkövető adózókat. A befejezett ellenőrzések három százalékában, húsz esetben adószám-felfüggesztést kellett kezdeményezni. A vállalkozások harminchat százaléka az ellenőrzéskor még nem kezdte meg tevékenységét, tíz százalékánál pedig személyi, illetve tárgyi feltételek teljes vagy részleges hiányát tapasztalták a revizorok. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a száz százalékig magyar tulajdonú, 10-20 főt foglalkoztató cégek egyáltalán nem élnek a béren kívüli juttatások lehetőségével?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

