SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: agrár, FVM, támogatás, pénzMár fizetik az agrártámogatásokatMegkezdte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) az agrártámogatások kifizetését. Pénzhez jutottak a tejtermelők, illetve most kapják kézhez járandóságukat a területalapú támogatásban részesülő gazdálkodók. ![]() Eddig százötezer gazdálkodónak utalták el a területalapú támogatást A százharmincmilliárd forintra rúgó, teljes területalapú támogatási forrásból eddig százötezer gazdálkodónak fizettek ki ötvenhétmilliárd forintot. A teljes százharmincmilliárdot várhatóan jövő hét végéig fizetik ki a jogosultaknak. November elsején kezdődik a gabonaintervenciós időszak. Gőgös jelentős mennyiségű felajánlásra számít, mivel a búza és az árpa piaca egyaránt pang. A kukorica esetében kedvezőbb a helyzet. Úgy véli: a termelők mintegy kétmillió tonna búzát ajánlanak majd fel intervenciós átvételre. Az első felajánlott mennyiségek árát két hónap alatt tudják kifizetni a termelőknek, így ők jövő év januárjában juthatnak pénzhez. Emellett a magyar állam is vásárol fel gabonát, mintegy kétszázezer tonnát. Ezzel azoknak a gazdálkodóknak kívánnak segíteni, akik nem tudják terményüket intervencióra felajánlani. A Tartalék Gazdálkodási Intézet az akciót 24.500 forintos tonnánkénti áron hirdeti meg. Egy termelő legfeljebb háromezer tonna termény ajánlhat fel megvételre az államnak. A borlepárlást lehetővé tevő rendelet is megjelent. A lehetőség százezer hektoliter, úgynevezett seprős újborra vonatkozik, a lepárlás december elsejével kezdődhet. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a GVOP keretén belül pénzt nyert vállalkozások 25 százalékos előlegigényléssel élhetnek?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

