SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: fejlesztés, Nagykanizsa, üzemTovább terjeszkedik a ScaniaTöbb mint hatszázhúszmillió forintos beruházással építette meg hatodik, saját tulajdonú magyarországi szervizét és márkakereskedését a Scania Hungária Kft. Carl-Fredrik Zachrisson a társaság ügyvezető igazgatója a nagykanizsai telephely megnyitóján elmondta: tizenötezer négyzetméteres egységükben ezerkétszáz négyzetméteres szervizt alakítottak ki, közvetlenül az M7-es autópálya mellett.![]() Ötszázhuszonkét járművet adott el tavaly itthon a Scania A Scania 1991-ben kezdett terjeszkedni Magyarországon. A nagykanizsai a nyolcadik szervizük, a hat saját tulajdonú egység mellett ugyanis két független szervizzel is szerződésük van. Cecilia Björner, Svédország magyarországi nagykövete a céget a skandináv állam egyik legfontosabb vállalataként mutatta be, amelynek jó üzletmenete Svédország számára is fontos. A Scania, a világ egyik vezető teherautó és autóbusz gyártója 1990 óta van jelen Magyarországon. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai szerint a márka tavaly 522 darab új járművet értékesített Magyarországon, pénzügyi eredményéről azonban nem szolgáltatott adatot a társaság. A svéd vállalat nemzetközi tevékenysége kapcsán 2008-ban eddigi legjobb üzemi eredményét érte el, 88,977 milliárd svéd koronás összeggel. Az értékesítés nettó árbevétele öt százalékkal, a szervizbevételek nyolc százalékkal nőttek az előző évi eredményekhez képest. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

