SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: ügyintézés, hivatal, díj, változásDrágulhatnak az államigazgatási eljárásokÉvek óta nem változott a tulajdoni lapok "ára", 2007 óta nem emelkedett az ingatlan-nyilvántartási eljárások díja sem. A földhivatalok bevételeit azonban növelni kell, így januártól emelésre készül a kormány. Mindez a vállalkozások szempontjából is érzékelhető többletterhet jelenthet majd, már egy hitelfelvétel kapcsán is. ![]() Jövőre nem adnak ki tulajdonilap-másolatot, hitelesítés nélkül Más kérdés, hogy különböző jogügyletek, szerződések előkészítésénél, az ingatlan-nyilvántartási adatok tisztázása során jelenleg az ügyfelek, így a vállalkozások is előszeretettel élnek ezzel a lehetőséggel. Az úgynevezett nem hiteles másolatok csupán fele annyiba kerülnek, mint a biztonsági elemekkel ellátott hiteles okiratok. Ráadásul hivatali ügyekben, például egy pályázatnál, vagy akár egy állami támogatásos hitelnél általában harminc napnál nem hiteles másolat csatolását kérik, de az is gyakran előfordul, hogy az üzleti partner ragaszkodik a friss tulajdoni laphoz. Éppen ezért az előkészítés fázisában, a különféle dokumentációk elkészítéséhez célszerűnek tűnik fele annyi pénzért, sima tulajdoni lapot kérni. A hiteles másolatot pedig elegendő az utolsó pillanatban beszerezni, amire már teljesen összeáll a "kép". A jövőben megszűnhet ez a lehetőség, a törvénymódosítás elfogadása esetén így nem hiteles másolat már csak elektronikus formában állítható ki, azaz elektronikusan kérhető le. A tulajdoni lapról kiállított hiteles másolatért ráadásul az eddigi négyezer helyett 6250 forintos díjat fizethetünk majd. Az elektronikus dokumentumként szolgáltatott hiteles másolat ára 3600 forintra, a nem hiteles másolaté ezer forintra nőhet, januártól. ![]() Tovább nő az elektronikus ügyintézés jelentősége Itt is egy kicsi, ott is egy kicsi A földhivatali eljárások díja általában tíz százalékkal, a jelzálogjog bejegyzés, vagy módosítás öt százalékkal emelkedne a jövő év elejétől. Az emelést a gazdasági viszonyokban bekövetkezett változások indokolják - derül ki a szűkszavú szakmai előterjesztésből. A sok kicsi azonban sokra megy. A módosítás elfogadása esetén az első fokú földhivatali eljárásért (bejegyzések, törlések) változással érintett ingatlanonként 6600 forint összegű díjat kell majd fizetni a jelenlegi 6000 forint helyett. Ugyancsak hatszáz forinttal nő a jelzálogjog bejegyzésért (a bejegyzés módosításáért) fizetendő összeg, amely így már 12 600 forint lesz. A vagyoni jogok (pl. földhasználat, haszonélvezet, használat, vagyonkezelői jog) törlésének díját ellenben nem emelnék, továbbra is kétezer forint maradna. A társasház-alapítás bejegyzésének, illetve az alapító okirat módosításának díja társasházi tulajdoni különlaponként 6600 forint, de legfeljebb összesen százezer forint lenne. Szűkülő mentességek A módosítást követően kizárólag a Magyar Állam, valamint az egyházak, egyházi szövetségek és az egyházi intézmények juthatnának ingyenesen tulajdoni laphoz. Utóbbiak azzal a kitétellel, hogy a tulajdonilap-másolat vonatkozásában a személyes díjmentességet ingatlanonként évente csak egyszer vehetik igénybe. ![]() Az azonnali eljárásokért borsos pótdíjat fizethetünk majd Díjmentes lesz az elektronikus dokumentumként szolgáltatott, nem hiteles tulajdonilap-másolat lekérdezése akkor, ha azt hagyatéki eljáráshoz, gyámügyi, szociális vagy kisajátítási eljáráshoz, részarány-földtulajdonnal kapcsolatos eljáráshoz kérik a különböző hatóságok. A díjmentes, nem hiteles tulajdonilap-másolat, valamint az erről készített papír alapú másolat kizárólag a lekérdezés alapjául szolgáló ügyben használható fel, harmadik fél, azaz például az ügyfél részére már nem adható tovább. Útlevél azonnal, ötvenezerért Pótdíjat vezetnének be a soron kívüli hatósági eljárásokért is. Az illetéktörvényt érintő tervezett módosítás értelmében, ha törvény ekként rendelkezik, igazgatási szolgáltatási pótdíjat is kell majd fizetni az egyébként megállapított illetéken felül akkor, ha az ügyfél azonnali eljárást kér. A javaslat egyelőre csak az útlevél tekintetében vezet be ilyen pótdíjat, amelynek az összegét azonban eléggé borsosan állapítja meg. Az útlevél kiadására irányuló azonnali eljárásért ugyanis ötvenezer forintos pótdíjat határoz meg a tervezet. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy álláshelyenként akár 800 ezer forintot is igényelhetnek azok a hazai munkaadók, akik legalább öt új munkahelyet hoznak létre?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |





Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

