SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: kkv, hitel, garancia, Széchenyi KártyaSzéchenyi kártya: marad a kamattámogatásÜnnepélyes keretek között adta át öt vállalkozónak százhúszezredik Széchenyi Kártyáját a KA-VOSZ Zrt., egyben köszöntötték a százötvenezredik kártya-igénylőt is. "Újabb mérföldkő a kkv-k életében" - így nevezte Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a százhúszezredik Széchenyi Kártya átadását. A kártya 2002-es indulása óta a vállalkozásokhoz kihelyezett hitelállomány elérte a hétszázmilliárd forintot. Lapunknak úgy nyilatkozott: eddig négy kormány tekintette sajátjának a konstrukciót; eltörölni egyik sem akarta. "Eddig a hivatalban lévő miniszterekkel mindig megtaláltuk a közös hangot, ha a kártya kamattámogatásáról, vagy az állam nyújtotta tőkegaranciáról volt szó."Mivel a 2010-es költségvetési törvény még várat magára, ezért tegnapig sem volt biztos, hogy az állam jövőre is biztosítja-e korábbi vállalásait. Varga István, a gazdasági tárca minisztere az eseményen bejelentette: jövőre is megmarad a Széchenyi Kártya program garancia- és kamattámogatása. 2009-ben az állam két százalékos kamattámogatás mellett készfizető kezességet vállalt a hitelkeret bizonyos részére, valamint a garanciadíj ötven százalékát is fizette. Krisán László szerint a gazdasági helyzet stabilizálódása után ennél is kedvezőbb feltételeket tudnak ki alkudni. ![]() Öt vállalkozó ünnepélyes keretek között vehette át kártyáját A vezérigazgató válságállónak nevezte a konstrukciót. "Az igénylések száma 2009 első felében tizenhárom százalékkal nőtt, kihelyezett hitelkeretünk nagysága félév alatt elérte a hatszázötvenhatmilliárd forintot." A vállalkozók nagy része likviditási tartalékként használja a kártyát, amint ezt a százötvenezredik igénylő, Sáfár László, az S&L 2002 Kft. ügyvezető igazgatója is megerősítette. "Mezőgazdasági takarmányokat forgalmazunk, az elmúlt időszakban többször előfordult, hogy egy-egy számlát nem fizettek ki időben, a kártya ebben a helyzetben kifejezetten hasznos, elkerüljük az adósságspirált." Krisán László az esemény után lapunknak elmondta: a KA-VOSZ partnerbankjai is "egyre erősebb nagyítóval" vizsgálják a vállalkozók hiteligényléseit; az igénylések számával egyenesen arányosan nőtt az elutasított kérelmek száma is. "Némely vállalkozáson már a Széchenyi Kártya sem segít. Azokból az adatokból, amiket elkérünk a cégektől az igénylés során világosan kirajzolódik, hogy életképes-e a vállalkozás vagy sem. A kapott adatokból összeállított képet - szubjektív profilt - összevetjük az adatbázisban található objektív profilokkal, s ha az eltérés számottevő, elutasítjuk az igénylést." Az elutasított igénylések konkrét számát azonban a vezérigazgató nem árulta el. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a francia kormány célja egy amerikai típusú kisvállalkozás-fejlesztési törvény megalkotása?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

