SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: pályázat, támogatás, fejlesztés, kkv, vendéglátásMilliárdokat osztanak szét a Dél-DunántúlonÖsszesen hárommilliárdos, vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak október elsejétől a dél-dunántúli régió turisztikai vállalkozásai. Új kereskedelmi szálláshelyek kialakítására és meglévő szálláshelyek fejlesztésére legalább tizenöt, legfeljebb négyszázötvenmillió forint szubvenciót igényelhetnek a pályázók.
Marketingre és bűnmegelőzésre is jár szubvenció A konstrukció keretében "kapcsolódó tevékenységek" támogatása is lehetséges, ám ezek csak a szálláshely-fejlesztésekkel együtt kaphatnak szubvenciót, és a projekt elszámolható összköltségének legfeljebb harmincöt százalékát tehetik ki. Ily módon egyebek mellett eszközbeszerzésre, lovasturisztikai-szolgáltatások és vendéglátóegységek fejlesztésére, üzleti marketingre, az épületek energiahatékony működését javító beruházásokra, információs és kommunikációs technológiai fejlesztésekre és bűnmegelőzésre (például térfigyelő rendszer kiépítésére) adható szubvenció. ![]() Térfigyelő rendszer kiépítésére is adható támogatás Szálláshelyek és turisztikai szolgáltatások fejlesztésére legalább tizenöt, maximum négyszázötvenmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a vállalkozások. A projekt elszámolható összköltségének legalább huszonöt százalékát hitelt és állami támogatást nem tartalmazó, saját forrásból kell a pályázónak biztosítania. A támogatás mértéke a beruházás összes elszámolható költségétől függően - sávonként - tíz és negyven százalék közt változik. A leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, országosan védett műemlékekben, illetve funkcióval nem rendelkező épületek átalakításával megvalósuló fejlesztések esetén további öt százalékkal nő a támogatás mértéke. Kötelező fejlesztések Infrastruktúra fejlesztés esetén a projekt kötelező eleme a komplex akadálymentesítés, a pályázónak tehát az összes fogyatékossági csoport számára biztosítania kell az épület akadálymentes megközelítését. Ha a fejlesztés a szobákat is érinti, és azok száma a bővítés után sem haladja meg az ötvenet, akkor csupán egy akadálymentes szobát kell kialakítania a pályázónak. Nagyobb kapacitású szálláshelyeknél minden ötven szoba után egy akadálymentes szoba létesítését írja elő a pályázati felhívás. Egyéb bővítés (például étterem, wellnesz részleg) esetén is követelmény, hogy a fejlesztés tárgya minden fogyatékossági csoport számára használható legyen. További elvárás, hogy a fogyatékkal élők az interneten is tájékozódhassanak a szolgáltatásról. Emellett - több mint ötven szobával rendelkező szállodák esetén - szállodai ügyviteli rendszer beszerzését és alkalmazását is megkövetelik a pályázóktól. A részletes pályázati felhívást ide kattintva olvashatja el. Akiknek már sikerült A kecskeméti Hotel Három Gúnár Szálloda és Étterem Kft. tavaly a Dél-alföldi Operatív Program (DAOP 2.1.2) keretében nyert közel háromszázmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást negyvenkilenc szobás szállodájuk szolgáltatásainak fejlesztésére. Jelenleg még csak a projekt előkészítése zajlik, ám hamarosan kezdetét veszi a létesítmény felújítása is. Csizmadia Ferenc, a Három Gúnár igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: mivel a létesítmény több mint húszéves, erősen megérett a felújításra. A pályázaton elnyert pénzből a szobák újjáépítése mellett egy wellnessz részleg kialakítására és az étterem fejlesztésére is futja majd. A beruházás negyven százaléka vissza nem térítendő támogatásból, tíz százaléka saját forrásból, ötven százaléka pedig hitelből valósul meg. A kecskeméti szálloda már korábban is pályázott szubvencióra - 2002-ben például négyszáz fő befogadására alkalmas, professzionális technikával ellátott, több teremből álló rendezvényházat építettek, uniós forrás felhasználásával. ![]() A beruházás negyven százaléka támogatásból valósul meg A lajosmizsei Gerébi Kúria ugyancsak a regionális operatív program szálláshely-fejlesztési pályázatán nyert vissza nem térítendő támogatást a hotel bővítésére. A létesítmény ügyvezetőjétől megtudtuk: egy huszonhat szobás új szállodarészt szeretnének a meglévő hotel mellé építeni, wellnessz részlegüket pedig új szolgáltatásokkal bővítenék. "A tervek már elkészültek, a támogatási szerződést is megkötöttük a közreműködő szervezettel, ám - a gazdasági válságra tekintettel - egyelőre erőt gyűjtünk. Várhatóan jövő év elején kezdjük el a beruházást" - nyilatkozta lapunknak Látos Lajos, ügyvezető. A háromszázötvenmillió forintos beruházás negyven százalékát pályázati pénzből, a fennmaradó részt pedig saját forrásból és banki hitelből finanszírozza a vállalkozás. A Geréb Kúria már korábban is végzett nagyszabású fejlesztéseket; az elmúlt években többek közt a létesítmény konferencia és éttermi kapacitását is bővítették. Látos szerint ezért is van szükség újabb fejlesztésekre. "A meglévő szálláskapacitás a bővítések után szűk lett a szállodának, ezért mindenképpen fontosnak tartjuk a további beruházást. A wellnesz részleget szintén bővítenünk kell ahhoz, hogy szolgáltatásunk vonzó legyen a versenytársaké mellett" - summázza az ügyvezető. A kiskunhalasi Csipke Hotel ugyancsak a DAOP pályázatán szerzett vissza nem térítendő szubvenciót tavaly. A tervezett, mintegy kétszázharmincmillió forintos beruházás fő célja a szálloda szolgáltatásainak bővítése. A fejlesztés során egy százötven fő befogadására alkalmas konferenciatermet, wellnessz részleget, valamint - a hotel kapacitását növelve - további négy szobát kívánnak kialakítani. Így a szálloda alkalmassá válik nagyobb rendezvények lebonyolítására, képes lesz kiszolgálni egy új vendégkör, a konferencia- és hivatásturizmus résztvevőit. Burainé Pap Ildikó, projektmenedzser tájékoztatása szerint a fejlesztésekre elsősorban a szálloda piaci pozíciójának megerősítése, valamint a vendégforgalom növelése érdekében van szükség. A hotel már korábban is nyert uniós támogatást - az elmúlt években az épület akadálymentesítését és lift létesítését finanszírozták vissza nem térítendő szubvencióból. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint már csak idő kérdése az iparűzési adó eltörlése?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |
||||||||||||||||||||||||||||




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

