SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: vásár, magyar, vállalkozásRubik-kocka és üvegbeton BulgáriábanIdén a gazdasági válság ellenére a tavalyinál csaknem kétszer több, hatvan magyar kiállító cég jelenik meg a Plovdivi Nemzetközi Vásáron. Magyarország a kreativitás és az innováció jegyében mutatkozik be a szeptember végén kezdődő kiállításon, amelynek az idén kiemelt partnerországa vagyunk. Látványelemként a Rubik-kockát, illetve az üvegbetont használják majd a magyar csarnokban, mint két magyar innovatív és kreatív találmányt. ![]() Látványelemként használják az üvegbetont a magyar csarnokban Bulgáriában több mint kétszázötven bolgár-magyar vegyes vállalat működik. A magyar működő tőke értéke Bulgáriában eléri az 1,158 milliárd eurót, ezzel hazánk kilencedik a külföldi befektetők sorában. Termeléssel és kereskedelemmel foglalkozik a Duna-Pack Plovdivban, a Videoton Sztara Zagorában, továbbá a GPV-Bulgária. A Magyar Telekom (Orbitel) a távközlésben van jelen, a pénzügyi szférában pedig az OTP Bank (DSK), a Merkantil Bank, valamint az MKB (Union Bank) tevékenykedik. Az idei első féléves adatokból erőteljesen érzékelhető a gazdasági válság hatása. A Bulgáriából származó import értéke negyven százalékkal, az oda irányuló export 32,7 százalékkal esett vissza, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Kétoldalú gazdasági kapcsolataink tehát erőteljesebben estek vissza, mint az uniós országokkal összesen. Az EU huszonhetek viszonylatában a magyar export huszonnégy százalékkal, az import harmincegy százalékkal mérséklődött. A magyar exportcikkek hús és húskészítmények, gabona és gabonakészítmények, kávé, tea, kakaó, fűszer, gyógyszer, gyógyszerészeti termék, illóolaj és rezonid, illatanyag, műanyag-alapanyag, parafa- és fatermék, papír, karton, fémtermék, gépgyártás, általános rendeltetésű ipari gép, irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés, híradástechnikai hangrögzítő és -lejátszó készülék, villamos gép, autó. Az importban jelentős tételt képvisel a gabona és gabonakészítmény, egyéb táplálkozásra alkalmas termék, fémtartalmú ércek valamint fémhulladék, vegyi áru és hasonló termékek, papír, karton, vas és acél, színesfém, ruházati cikk és öltözék kiegészítő, villamos gép. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
Flórian 2010. június 07. hétfő, 23:56 Nem semmi.Rubik kocka forever. http://kockajatekok.hu aki szívesen újra kirakná. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a női tulajdonú cégek a megrendelések csak elenyésző százalékát kapják?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

