Ha fiatalon vesztjük el a reményt

A burnout szindróma régóta ismert jelenség, kutatása több évtizedes múltra tekint vissza. Kevésbé ismert, hogy tünetei nem csak tapasztalt, "kiöregedett" szakembereknél jelentkeznek, a kiégés szindrómájának egy pályakezdőket sújtó változata is kialakult.

Kiégés szempontjából elsősorban azok veszélyeztetettek, akiket munkájuk erősen érint érzelmileg. Ide tartoznak a munkájuk során másokkal nap mint nap kapcsolatba kerülők. Veszélyben vannak a közeli nyugdíj előtt állók is. Azok pedig, akik eltúlzott lelkesedéssel álltak munkába, gyakran már első éveik során komolyan sérülhetnek.

Ezek a fiatalok hasonló tüneteket produkálnak, mint komoly tapasztalattal és -múlttal rendelkező kollégáik. A jelenség általában akkor veszi kezdetét, ha valaki kikerülve az iskolapadból túlságosan lelkesen várja, hogy iskolaévei alatt elsajátított tudását végre a gyakorlatban is kamatoztathassa. Valójában viszont egy hierarchikus szervezetbe kerül, ahol ötleteit figyelmen kívül hagyják, tempóját visszanyomják. A munkaadók ugyanis általában fontosabbnak tartják, hogy pályakezdő dolgozójuk előbb mélységében ismerje meg munkakörét, a rendszert, amiben dolgoznia kell, ebben a fázisban pedig nincsen helye kreativitásnak.


A burnout szindróma nők körében jóval gyakoribb. A nők ugyanis konfliktus esetén, férfitársaiknál hajlamosabbak arra, hogy önmagukban keressék a hibát. A nekik tulajdonított tradicionális értékeket igyekeznek felelősségteljes személyi szabadsággal, a modern nő idealizált képével összeegyeztetni. Ha ez nem sikerül, önmagukat hibáztatják, ami egyenes út a kiégés felé.

A kiégést (burnout) szociológiai és pszichológiai szempontból is meghatározhatjuk. A szociológia a kiégést “a munkától való elidegenedésként" definiálja, ami többek között tehetetlenséget, célvesztést és elszigetelődést foglal magában. Mivel az elidegenedést az adott szervezet zavarai okozzák, tartós megoldást a szervezet átalakítása hozhat.

A kiégés nem statikus jelenség, hanem ciklikusan ismétlődő folyamat. Első szakasza a lelkesedésé, hisz lelkesedés nélkül kiégés sem lenne. Az egyén komoly energiabefektetéssel, irreális elvárásokkal, felfokozott segítő szándékkal végzi munkáját. Úgy gondolja, munkája - amit még nem teljesen ismer - mindent megadhat számára. Előfordulhat az is, hogy az ideálok követését környezete kívülről is szorgalmazza, dicsérettel, elismeréssel jutalmazva az illetőt, aki erre még fokozottabb erőfeszítéssel igyekszik megfelelni.

A második szakasz a stagnálás. Az egyén megtorpan, elfárad, munkája már nem tűnik olyan izgalmasnak, minden mást pótlónak, mint kezdetben. Előtérbe kerülnek olyan, személyes igényei, mint a szabadidő, a pénz, a barátok, a család vagy az előrelépés. A következő szakasz a frusztráció. Itt az egyén elbizonytalanodik munkájának értékével és hatékonyságával kapcsolatban. ‘Mi értelme....?’ teszi fel a kérdést. Megjelennek az emocionális zavarok, testi tünetek, illetve viselkedési problémák is. A tünetegyüttes negyedik szintje az apátia. A szó itt azt a hozzáállást jelenti, hogy “munkám csak munka, semmi több". Ez a közöny a frusztrációval szembeni védekezésként alakul ki. Az érintett olyan keveset dolgozik, amilyen keveset lehet, egyedül pozíciójának megtartása marad fontos számára. A rutin kerül előtérbe, a kihívásokat elkerüli.

A folyamat megszüntetéséhez, a káros viselkedésminta feloldásához segítségünkre szolgálhat egy olyan coaching folyamat, melyben az erősségekre helyezve a fókuszt, könnyebben megtaláljuk a problémánk megoldását jelentő megküzdési stratégiát. Ezzel felvértezve pedig máris más színben láthatjuk életünket és munkánkat.