Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Munkaügy

Címkék: munkahely, felmérés, változás, cégvezető

2009.09.16 12:01:00 - Poós Miklós

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Ha fiatalon vesztjük el a reményt

A burnout szindróma régóta ismert jelenség, kutatása több évtizedes múltra tekint vissza. Kevésbé ismert, hogy tünetei nem csak tapasztalt, "kiöregedett" szakembereknél jelentkeznek, a kiégés szindrómájának egy pályakezdőket sújtó változata is kialakult.

Kiégés szempontjából elsősorban azok veszélyeztetettek, akiket munkájuk erősen érint érzelmileg. Ide tartoznak a munkájuk során másokkal nap mint nap kapcsolatba kerülők. Veszélyben vannak a közeli nyugdíj előtt állók is. Azok pedig, akik eltúlzott lelkesedéssel álltak munkába, gyakran már első éveik során komolyan sérülhetnek.

Ezek a fiatalok hasonló tüneteket produkálnak, mint komoly tapasztalattal és -múlttal rendelkező kollégáik. A jelenség általában akkor veszi kezdetét, ha valaki kikerülve az iskolapadból túlságosan lelkesen várja, hogy iskolaévei alatt elsajátított tudását végre a gyakorlatban is kamatoztathassa. Valójában viszont egy hierarchikus szervezetbe kerül, ahol ötleteit figyelmen kívül hagyják, tempóját visszanyomják. A munkaadók ugyanis általában fontosabbnak tartják, hogy pályakezdő dolgozójuk előbb mélységében ismerje meg munkakörét, a rendszert, amiben dolgoznia kell, ebben a fázisban pedig nincsen helye kreativitásnak.

photos.com
Fiatalkori kiégést okozhat a kreativitás hiánya


A burnout szindróma nők körében jóval gyakoribb. A nők ugyanis konfliktus esetén, férfitársaiknál hajlamosabbak arra, hogy önmagukban keressék a hibát. A nekik tulajdonított tradicionális értékeket igyekeznek felelősségteljes személyi szabadsággal, a modern nő idealizált képével összeegyeztetni. Ha ez nem sikerül, önmagukat hibáztatják, ami egyenes út a kiégés felé.

A kiégést (burnout) szociológiai és pszichológiai szempontból is meghatározhatjuk. A szociológia a kiégést “a munkától való elidegenedésként" definiálja, ami többek között tehetetlenséget, célvesztést és elszigetelődést foglal magában. Mivel az elidegenedést az adott szervezet zavarai okozzák, tartós megoldást a szervezet átalakítása hozhat.

photos.com A kiégés nem statikus jelenség, hanem ciklikusan ismétlődő folyamat. Első szakasza a lelkesedésé, hisz lelkesedés nélkül kiégés sem lenne. Az egyén komoly energiabefektetéssel, irreális elvárásokkal, felfokozott segítő szándékkal végzi munkáját. Úgy gondolja, munkája - amit még nem teljesen ismer - mindent megadhat számára. Előfordulhat az is, hogy az ideálok követését környezete kívülről is szorgalmazza, dicsérettel, elismeréssel jutalmazva az illetőt, aki erre még fokozottabb erőfeszítéssel igyekszik megfelelni.

A második szakasz a stagnálás. Az egyén megtorpan, elfárad, munkája már nem tűnik olyan izgalmasnak, minden mást pótlónak, mint kezdetben. Előtérbe kerülnek olyan, személyes igényei, mint a szabadidő, a pénz, a barátok, a család vagy az előrelépés. A következő szakasz a frusztráció. Itt az egyén elbizonytalanodik munkájának értékével és hatékonyságával kapcsolatban. ‘Mi értelme....?’ teszi fel a kérdést. Megjelennek az emocionális zavarok, testi tünetek, illetve viselkedési problémák is. A tünetegyüttes negyedik szintje az apátia. A szó itt azt a hozzáállást jelenti, hogy “munkám csak munka, semmi több". Ez a közöny a frusztrációval szembeni védekezésként alakul ki. Az érintett olyan keveset dolgozik, amilyen keveset lehet, egyedül pozíciójának megtartása marad fontos számára. A rutin kerül előtérbe, a kihívásokat elkerüli.

A folyamat megszüntetéséhez, a káros viselkedésminta feloldásához segítségünkre szolgálhat egy olyan coaching folyamat, melyben az erősségekre helyezve a fókuszt, könnyebben megtaláljuk a problémánk megoldását jelentő megküzdési stratégiát. Ezzel felvértezve pedig máris más színben láthatjuk életünket és munkánkat.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy megalakult a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége, mely a magyar kutatókat ösztönzi cégalapításra?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »