Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Alapítás - Fejlesztés

Címkék: támogatás, pályázat, fejlesztés, pénz, telephely, kkv

2009.09.03 10:11:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Milliárdokat osztottak szét Nyugat-Dunántúlon

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 3,4 milliárd forintot fizetett ki a régió nyertes pályázóinak a nyári hónapokban - közölte Balogh József, a regionális fejlesztési tanács elnöke.

Balogh minden eddiginél jelentősebb nagyságúnak nevezte a pályázatok nyerteseinek ilyen rövid idő alatt eljuttatott összeget, amelyet több kisebb projektnek ítéltek oda. Csornán és Kapuváron városrehabilitációs programokat támogattak, Zalaegerszegen és Lébényben pedig kerékpárutak építéséhez járultak hozzá. Az elnök hangoztatta: a tanács arra törekszik, hogy év végéig a kifizetések elérjék a tízmilliárd forintot a nyugat-dunántúli régióban.

"A kivitelezések során nem fordult elő olyan eset, hogy a fővállalkozó az alvállalkozónak nem fizetett, mivel a kivitelezők kiválasztásának kritériumait jelentősen megszigorították" - mondta Horváth Jácint, a fejlesztési ügynökség ügyvezető igazgatója.

MTI
Túl sokan pályáztak telephelyfejlesztésre

A telephelyfejlesztési pályázatra - amelynek június végén volt a benyújtási határideje - százhárom pályázat érkezett több mint négy és félmilliárd forintos támogatási igénnyel. Az e célra meghatározott keret ennél jóval szűkebb - a hárommilliárd forintot is alig haladja meg - ezért az elnök azt ígérte: a tanács keresi a támogatási keret kibővítésének módját.

Az ugyancsak a nyár folyamán lejárt, kerékpárforgalmi hálózatfejlesztési pályázatra tizenkét projekt érkezett 1,135 milliárd forintos támogatási igénnyel; a pénzügyi keret ezen a területen hétszáztízmillió forint. A két pályázatra benyújtott munkák szakmai értékelése megkezdődött.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a www.kavosz.hu címen feketelista található a nem fizető Széchenyi-kártyásokról?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »