A külsősöket megbízással is lehet foglalkoztatni

Bizonyos tevékenységeket "külsős munkatársként" mind polgári jogi megbízási jogviszony, mind pedig munkaviszony keretében el lehet látni. Így, ha a cég nem akarja a munkavállalóinak létszámát és bérköltségeit növelni, jogszerűen választhatja a megbízási konstrukciót, persze csak akkor, ha a feladat jellege, ellátásának a körülményei indokolják mindezt.

Évek óta porondon van a színlelt szerződések problémája. Színlelt szerződések után kutatva az adóhatóság mellett a munkaügyi felügyelőségek is "harapnak" a megbízásokra. Az sem ritka ugyanakkor, hogy a megbízott éveken keresztül elfogadja helyzetét, később ellenben, ha meg akarnak válni tőle, a több juttatás érdekében éppen ő hivatkozik arra, hogy valójában nem is megbízottként, hanem munkavállalóként látta el feladatát. Fontos tudni tehát, hogy a megbízás, amennyiben annak a feltételei valóban fennállnak, jogszerű alternatívája lehet a munkavállalóként történő alkalmazásnak is.

Megbízás kontra munkavállalás

Egy konkrét ügyben a megbízott annak bírósági megállapítását kérte, hogy valójában munkaviszony keretében foglalkoztatták, amely rendkívüli felmondással szűnt meg. A jogellenesség jogkövetkezményeként elmaradt munkabére megfizetését kérte, eredeti munkakörben történő továbbfoglalkoztatása mellett.


A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az illető először szakmai gyakornokként, később úgynevezett "külsős munkatársként" állt kapcsolatban az egyik városi televízióval. Bizonyos állandó műsoroknak ő volt a szerkesztője, emellett azonban előzetes egyeztetés alapján más anyagokat is leadott a televíziónak. Eleinte szerzői jogdíjban részesült, majd díjazását számla ellenében vette fel, amit házastársának vállalkozása, egy bizonyos ügynökség állított ki. Az egyik, adásba került műsor nem az előzetes tervek és műsorszerkesztési elvárások figyelembevételével készült el és került képernyőre, így a megbízó az ügynökséggel kötött szerződését felmondta.

A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a műsorkészítés, mint tevékenységi kör alapján nem kizárt, hogy a felek polgári jogi jogviszony létesítésében állapodjanak meg, és egyező akarattal megbízási szerződést kössenek. Azt a szerkesztő is elismerte, hogy többször kérte, rendes munkavállalóként való alkalmazását, a televízió azonban elzárkózott ettől. Tudatában volt tehát annak, hogy nem akarnak vele munkaviszonyt létesíteni a műsorkészítésre.

Igaz, hogy külsős munkatársként is köteles volt alkalmazkodni a városi televízió rendszeréhez, illetve a munkatársaihoz és figyelembe kellett vennie a különböző - forgatási, vágási - határidőket is. A "kollégái" tanúként azt nyilatkozták, hogy a megbízásos műsorszerkesztőnek nem kellett napi rendszerességgel bejárnia, egyetlen kötelezettsége az volt, hogy a vállalt műsorokat határidőre elkészítse. Idejét tehát alapvetően maga osztotta be, azt legfeljebb a forgatási és a vágási rend befolyásolta. Önmagában pedig az a tény, hogy a cégnél volt íróasztala, telefonkódja és számítógépes hozzáférése, nem jelenti, hogy a munkavégzése módjára, helyére és idejére is kiterjedő, a munkaviszonyra jellemző utasítási jog érvényesült - mutatott rá a bíróság. A heti 40 órát el nem érő tevékenység ugyancsak a munkaviszonytól eltérő, kötetlenebb feladatellátásra utalt. A megbízott tisztában volt azzal is, hogy nem munkabért kap, a díjazása utáni közterheket nem a televízió, hanem a számlát kiállító ügynökség viseli. Ebből következően a megbízást jogszerűnek minősítették és a műsorszerkesztő keresetét elutasították.


A döntéssel a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság is egyetértett. Utalt arra, hogy a felek közötti jogviszonyban függetlenül attól, hogy a technikai eszközöket a városi televízió biztosította, és a megbízottnak alkalmazkodnia kellett a speciális tevékenységhez, munkavégzése során nem érvényesült a munkaviszony egyik legfontosabb jellemzője, a széles körű utasítási jog. A két rendszeresen vetített magazin elkészítésére nem munkautasítást, hanem megbízást kapott. A tevékenységéből hiányzott a munkavégzés rendszeressége, illetve a munkaidőben és a munkahelyen való, rendelkezésre állási kötelezettség is, amelyek egyébként a munkaviszony további fontos ismérvei. A technikai eszközök, illetve az infrastruktúra használatának megengedése pedig vállalkozási és megbízásos jogviszonyban sem kizárt. Bizonyították ugyanakkor azt is, hogy a munkaviszonyban álló "belsős munkatársakat" rendszeres munkavégzésre kötelezték, kötött munkaidejük volt, általában naponta jelentkező műsorokat készítettek, állandó belépésük volt a munkahelyükre munkaidőn kívül is, jelenléti ívet vezettek róluk és munkabért kaptak.

Szabadon dönthetnek, ha a tevékenység jellege megengedi

Végül a Legfelsőbb Bírósághoz került az ügy. A legmagasabb bírói fórum akárcsak több, korábban született döntésnél, most is rámutatott arra, hogy a szerződés típusát elnevezésétől függetlenül az eset összes körülményeire tekintettel kell megítélni, illetve megállapítani.

A munkavégzésre irányuló, polgári jog körébe tartozó jogviszonyok (megbízás, vállalkozás) és a munkaviszony elhatárolását a jogviszony tényleges tartalmi elemeinek értékelésével kell elvégezni. Amennyiben tehát egy adott tevékenység jellege megengedi, akkor a felek szabadon választhatják meg a szerződés típusát. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkaviszony meghatározó elemei a következők: személyes munkavégzési kötelezettség, a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége és a munkavállaló rendelkezésre állása, továbbá az alá- és fölérendeltségi viszony. További minősítő jegyként értékelhető az irányítási és ellenőrzési jog, a munkaidő beosztás meghatározása, a munkavégzés helyének a kijelölése, a munka díjazása, a munkaeszközök használata, a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése és az írásbeliség.

A konkrét esetben megállapították, hogy az ún. külsős munkatársként létesített jogviszonyt a felek megbízásnak tekintették, a szándékuk megbízási szerződés megkötésére irányult. A televízió széles körű utasítási joga nem érvényesült, a szerkesztő csupán megbízást kapott a műsorok elkészítésére, a munkavégzés módjára vonatkozóan azonban nem utasították. Éveken keresztül a férj vállalkozása által kibocsátott számlák alapján történt az elszámolás, közterhek levonása nélkül. Mindezek, valamint a fent már ismertetett egyéb körülmények alapján tehát a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett azzal, hogy a felek közötti jogviszonyt megbízásnak és nem munkaviszonynak kell tekinteni.