SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: őstermelő, termelő, agrárHamisítják a magyar sajtotBecslések szerint a "piacozó" őstermelőknek csupán harmada kínálja saját portékáját a vásárlóknak; a többiek őstermelői igazolványukkal visszaélve ismeretlen eredetű termékeken próbálnak túladni. A termelők szerint sokan import árut sóznak a vásárlókra, de olyan "őstermelő" is akad, aki kicsomagolva teszi pultjára a hipermarketben vásárolt termékeket. Galló János huszonöt éve foglalkozik kecsketenyésztéssel, három éve pedig őstermelőként saját feldolgozót is létesített. Annak reményében fogott bele a sajtkészítésbe, hogy jószágainak tejét nagyobb haszonnal, késztermékként értékesítheti. Számításait azonban, úgy tűnik, keresztülhúzzák azon viszonteladók, akik őstermelői igazolványukkal visszaélve árusítják innen-onnan összevásárolt tejtermékeiket. "Országszerte egyre többen kínálnak kecskesajtot, sokasodnak azok a konkurensek is, akik - bár rendelkeznek őstermelői igazolvánnyal - nem termelők. Egyesek külföldi portékát árulnak, mások tehéntejjel kevert kecsketejből készítenek sajtot" - panaszolja lapunknak a kiskunfélegyházi Galpesi Kecsketenyészet tulajdonosa. Mint mondja, olyan konkurensük is van, aki a raktáráruházakban vásárolt sajtokat őstermelői termékként tukmálja vásárlóira. Viszonteladókkal pedig a valódi őstermelők nem tudják fölvenni a versenyt, hiszen a családi alapon gazdálkodók képtelenek negyven-ötvenféle terméket előállítani. "A vevők azt hiszik, hogy az őstermelők pultja olyan, mint egy bolt, pedig nálunk csupán néhány fajta áru kapható. Aki sokféle tejterméket árul, általában nem őstermelő" - hangsúlyozza Galló. A kiskunfélegyházi termelő akkor tudná késztermékként értékesíteni összes kecsketejét, ha a "svindler" árusok eltűnnének a piacokról, ám szakhatósági ellenőrzések híján erre nincs remény. Pedig Galló szerint könnyen fennakadhatnának a rostán azok a piacozók, akik őstermelői igazolvánnyal igen, földterülettel és jószágokkal azonban nem rendelkeznek. A Galpesi Kecsketenyészet tulajdonosa egyelőre nem kívánja fejleszteni a mintegy száz kecskéből és hét tehénből álló gazdaságát. Mint mondja, elsődleges célja a jelenlegi állomány tejének feldolgozása és értékesítése - több munkát nem is bírna el a négytagú család. "Korábban a tej egy részét felvásárlóknak adtuk el, idén azonban úgy döntöttünk, hogy az összes alapanyagot magunk dolgozzuk fel. Állandó vevőkört próbálunk kialakítani: hetente négyszer piacozunk, és házhozszállítást is vállalunk. Utóbbi most kezd felfutni; amióta tehéntejet és -sajtot is készítünk, egyre többen rendelnek tőlünk" - meséli lapunknak a gazdálkodó. Galló János szerint egy kecskefarm és egy tejfeldolgozó beindításához legalább tizenöt-húszmillió forint tőke szükséges. Ebben benne van a jószágok, egy modern istálló, higiénikus fejőház, valamint a tejüzem kialakításának és felszerelésének (például csomagológép, üst) ára is. Az így előállított kecsketejet a szabadpiacon háromszáz-négyszáz forintért értékesíthetik az őstermelők, a felvásárlók pedig literenként száz-százharminc forintot adnak a termékért. A kecskesajt kilójáért körülbelül 2500-3500 forintot kaphat az őstermelő. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az USA-beli kis vállalatok kutatásra és fejlesztésre szánt ráfordításai hétszer-nyolcszor nagyobbak, mint az európai kkv-ké?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A kiskunfélegyházi termelő akkor tudná késztermékként értékesíteni összes kecsketejét, ha a "svindler" árusok eltűnnének a piacokról, ám szakhatósági ellenőrzések híján erre nincs remény. Pedig Galló szerint könnyen fennakadhatnának a rostán azok a piacozók, akik őstermelői igazolvánnyal igen, földterülettel és jószágokkal azonban nem rendelkeznek.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

