SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: agrár, termelő, almaNincsen ára az almánakMegkezdte az ipari alma felvásárlását a piac többségét birtokló Agrana Juice Magyarország Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az osztrák érdekeltségű cégkilogrammonként tizenegy forintot - négy eurócentet - fizet a gyümölcsért a termelőknek. Tavaly jelentős mennyiségű, olcsó kínai sűrítmény került az európai piacra, ami nemcsak az árat csökkentette egyharmadával, de a kontinensen előállított termék jó részét is eladhatatlanná tette, így felhalmozódott a raktárkészlet. ![]() Nem fedezi a szedés és szállítás költségét az induló felvásárlási ár Jakab Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek szabolcsi elnöke "gyalázatnak" nevezte az ipari alma induló felvásárlási árát. "A tizenegy forint a szedés és a szállítás költségeit sem fedezi, s akkor hol van még a művelési költség, arról nem is beszélve, hogy valamiből a telepítésre felvett hiteleket is vissza kell fizetni" - hangsúlyozta. Elmondta: a 2002-ben és 2003-ban ipari célra telepített gyümölcsösök lényegében most fordultak igazán termőre, s az idei bevételből kellene rendezni a korábbi évek művelési költségeit, no meg az ültetésre felvett kölcsönöket is. "Bevétel viszont nem lesz, így a termelők kilátástalan helyzetbe kerültek" - hangoztatta. Jakab azt is elmondta: az Alma Terméktanács, a szakma, valamint a termelői érdekképviseletek képviselői szerdán, Újfehértón egyeztetnek a kialakult - szerinte igen súlyos - helyzetről, s valamilyen megoldást igyekeznek találni a termelők megsegítésére. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 2000. és 2006. között körülbeblül 40 százalékkal növekedett a bio termékek gyártásaval foglalkozó vállalkozások száma?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

