SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: Kecskemét, gyár, vállalkozás, ipar, válságCsoportos leépítés a kecskeméti gyárbanCsoportos leépítésre készülnek a Thomas And Betts Gyártó Kft-nél. Szeptembertől huszonnyolc munkásától válik meg a kecskeméti Heliport ipartelepen működő gyár, további tizenöt-tizenhat munkahely megmentésén még dolgozik a vezetőség. A megrendelések visszaesése miatt márciustól már csökkentett munkaidőben dolgoztak a gyárban, szeptembertől pedig négy műszak helyett három marad a fröccsöntő gyáregységben. "Idén tízéves vállalatunknál 2000 óta nem volt csoportos leépítés, akkor hatszázról négyszázra kellett csökkenteni a létszámot, most pedig kétszáznegyvenről kétszáztízre illetve kétszázra" - nyilatkozta a Baon.hu-nak Insperger Tamás gyárigazgató. Az ipari kábelkötegelőket, illetve vészvilágító berendezéseket gyártó vállalat a kábelkötő üzletágban tapasztalható visszaesés miatt idén tavasszal húsz százalékos munkaidő-csökkentésre kényszerült. Nyárra bebizonyosodott: elkerülhetetlen a leépítés. Az adott gyáregységben egy műszaktól meg kell válniuk. A vállalat hivatalosan július tizenhatodikán kezdte meg a konzultációt az üzemi tanáccsal, ugyanekkor tettek bejelentést a csoportos leépítés szándékról a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központban, Békéscsabán. Az egyeztetés negyvenhat fő elbocsátásáról indult a munkavállalói érdekképviselettel, végül sikerült kettébontani a leépítést. Első lépcsőben huszonnyolc munkahely megszűnéséről született döntés. A vezetőség bízik benne, hogy a még függőben lévő tizenöt-tizenhat munkahelyet sikerül megőrizniük - olvasható a lapban. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe tavaly szeptemberben 48,8 százalék, a mélypontot jelentő májusi szintnél 9 százalékkal magasabb volt. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája a múlt év közepéig meredeken emelkedett, majd az augusztusi irányváltoztatást követően mérséklődött?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A megrendelések visszaesése miatt márciustól már csökkentett munkaidőben dolgoztak a gyárban, szeptembertől pedig négy műszak helyett három marad a fröccsöntő gyáregységben. "Idén tízéves vállalatunknál 2000 óta nem volt csoportos leépítés, akkor hatszázról négyszázra kellett csökkenteni a létszámot, most pedig kétszáznegyvenről kétszáztízre illetve kétszázra" - nyilatkozta a Baon.hu-nak Insperger Tamás gyárigazgató. Az ipari kábelkötegelőket, illetve vészvilágító berendezéseket gyártó vállalat a kábelkötő üzletágban tapasztalható visszaesés miatt idén tavasszal húsz százalékos munkaidő-csökkentésre kényszerült. Nyárra bebizonyosodott: elkerülhetetlen a leépítés. Az adott gyáregységben egy műszaktól meg kell válniuk.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

