SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: unió, termelő, bor, változás, reformLépéshátrányban a magyar borreformAz európai uniós borpiaci reform második szakasza augusztus elején indul Magyarországon. A vonatkozó uniós joganyag már két hete hozzáférhető - közölte Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára. Újra kell fogalmazni a magyar bortörvényhez kapcsolódó szinte valamennyi végrehajtási rendeletet, melyeket - elvileg - már a hónap elejétől alkalmazni kellene. A rendeletek többsége még nem készült el: tárcaközi egyeztetésen, vagy még az azt megelőző jogi szakaszban vannak. A főtitkár elmondta: november végén viszont már a megváltozott szabályok szerint kell Brüsszelbe elküldeni az ágazatról szóló jelentést.![]() Az eddig alkalmazott összes borkategória megváltozik Horváth Csaba példaként említette, hogy az új szabályozás értelmében az eredetmegjelölést és a földrajzi jelzés megkülönböztetését is be kell vezetni Magyarországon. Mivel az eddig alkalmazott összes borkategória megváltozik, új termékleírásokat is kell készíteni; megújul a származási bizonyítvány is. A szakma már "kitalálta" az új származási bizonyítványt, de azt még nem lehet pontosan tudni, hogy ezeket hová kell majd benyújtani. Jelentős informatikai fejlesztéseket igényel a településenkénti nyilvántartórendszer átalakítása: az ágazatban működő vállalkozásoknak egész tevékenységüket egy telephelyen kell nyilvántartaniuk, akkor is, ha területileg széttagoltan működnek. "Most több tekintetben is "lépéshátrányban vagyunk", amit november 30-ig mindenképp be kell hozni" - hangsúlyozta Horváth Csaba. Az uniós borpiaci reform első szakaszának leglényegesebb változásaként 2008. augusztus elseje óta az úgynevezett nemzeti borítékban rendelkezésünkre álló támogatást saját hatáskörben oszthatják fel a döntéshozók. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a hazai kkv-k közötti e-kapcsolat fejlesztésének pályázati támogatására 2,5 milliárd forintot szánnak 2005-ben?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

