SzavazásLegfrissebb
|
ÜgyfélkapcsolatokCímkék: kkv, bank, bizalomMeghúzzák a nadrágszíjat a kkv-kA tavaly ősz óta tartó gazdasági recesszió hatására a vállalkozások kétharmada vezetett be költségcsökkentő intézkedéseket. A kkv-k közül a kereskedelmi cégek érezték meg legjobban a válságot, és leginkább a forgalom visszaesése volt hatással a vállalkozások működésére - derült kit a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi, második negyedéves eredményéből. A kkv-k legnagyobb részét a forgalom visszaesése sújtotta, közel felük számára pedig a vevők fizetésének elmaradása jelentett gondot. Harmadik leggyakrabban felmerülő problémaként a likviditási nehézségeket jelölték meg. A mikro-, kis- és középvállalkozások mintegy kétharmada vezetett be megszorító intézkedéseket a válság hatására, amelyek közül a költségek csökkentése volt a leginkább jellemző. Második helyen a leépítéseket, elbocsátásokat alkalmazták a cégek, amelyet a beruházások elhalasztására vonatkozó döntések követtek. A cégek huszonnyolc százaléka csökkentette a béreket és egyéb juttatásokat, és minden ötödik vállalkozásnál léptettek érvénybe rövidebb munkaidőt. Bár a cégek többsége úgy véli, hogy a válság még nem érte el mélypontját, ennek ellenére csupán a megkérdezettek harminchat százaléka számít saját cége helyzetének romlására az elkövetkezendő egy évben. Tizenhét százalékuk kifejezetten javulást vár, míg legnagyobb arányban stagnálást prognosztizálnak. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják valószínűnek, hogy cégük egy év múlva is működni fog, a vállalkozások nyolcvanöt százaléka mondott igent. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az EU-csatlakozás eredményeként 10 milliárd euró állt a tíz új tagállam rendelkezésére, hogy felgyorsítsák felzárkózásukat a többi 15 tagállamhoz, és javítsák nemzeti és regionális versenyképességüket?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

