Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: dinnye, agrár, termelő

2009.07.03 17:31:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Konszolidálódott a dinnyepiac

Az idén sikerült kiküszöbölni a dinnyepiacon a korábbi évekre jellemző zavarokat a Magyar Dinnye Szövetség, valamint a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) együttműködésének köszönhetően - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója.

Az együttműködés elsősorban a biztonságos piaci ellátást célozza, vagyis hogy a vevő a megfelelő időben jó minőségű árut kapjon. Fel kívánnak lépni a nem kívánatos piaci jelenségek ellen is, megakadályozva például egyes piaci szereplők árletörő tevékenységét. A szakember szerint az előzetesen becsült adatokhoz képest tizenöt-húsz százalékkal kevesebb dinnye termett az idén, az össztermés várhatóan nem éri majd el a kétszázezer tonnát.

A piaci konszolidációnak köszönhetően a Magyar Dinnye Szövetséghez tartozó termelők az árujukat hat-nyolc forinttal többért tudták eladni, mint azok, akik alkalmanként értékesítették a felvásárlóknak. A szövetséghez tartozók átlagosan harminckét-harmincöt forintos kilogrammonkénti árat kaptak gyümölcsért, míg az egyedileg értékesítők huszonöt-huszonhét forintot.

MTI
Harminckét-harmincöt forintot kaptak dinnyéjükért a termelők

A magyar dinnye mintegy hatvan százalékát külföldön értékesítik. Kedvezőtlen, hogy a német és az osztrák vásárlók általában a "legvégsőkig" kitartanak a mediterrán termelők mellett, és csak annak elfogytával vásárolják a magyar dinnyét. Cseh- és Lengyelországban ugyanakkor keresik a magyar árut.

Békés megyében, ahol a hazai dinnyemennyiség mintegy ötven százaléka terem, a hónap közepére az idei termés mintegy nyolcvan százalékát már leszüretelik. Ezt követően kerül majd piacra egyebek között a hevesi, a szabolcsi és a tolnai dinnye. Jelenleg a piacokon és a boltokban kilencven-százötven forintért juthatnak hozzá a vásárlók a görögdinnyéhez.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy a www.kavosz.hu címen feketelista található a nem fizető Széchenyi-kártyásokról?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »