SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: agrár, termelő, belvíz, kárBelvízben fürdik a termésTöbb mint ötezer hektár mezőgazdasági terület került víz alá Vas megyében az esőzések és a Rába áradása miatt - tájékoztatta Tóth Istvánné, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) földművelésügyi igazgatója. A vízzel elárasztott földek nyolcvanöt százalékán kalászos gabonát, kukoricát, repcét termesztettek. A földművelésügyi igazgató szerint a kalászosok és a repce megmentésére nem sok esély van, kukoricaföldeken pedig csak az ár levonulása után becsülhető fel a kár.Vas megyében több mint százötvenezer hektáron termelnek szántóföldi növényeket; a földek huszonnégy százalékán búzát, huszonkét százalékán - az országos átlagnál öt százalékkal kisebb területen - pedig kukoricát termesztenek. Vas megyében a földek 16,5 százalékán ipari növényeket, nyolc százalékán pedig takarmánynövényeket vetettek. A többi területet többségében évelő, pillangós virágú és egyéb, alternatív növényekkel - facélia, köles, olajtök, mustár, mák, fűmag - hasznosítják. A termelők közel harminchétezer hektáron vetették el az őszi búzát, további kilencszáz hektárnyi területen pedig étkezési rozs terem. A takarmányrozst néhány évtizeddel ezelőtt a "silányabb földekre vetették", de amióta jobb minőségű talajba kerül a mag, a hozama, árbevétele vetekszik a jó minőségű búzáéval is. ![]() Nem sok esélyt látnak a gazdák a kalászosok megmentésére Az előrejelzések szerint a kalászos növényeknél - őszi búza, őszi árpa és a tritikálé - hektáronként négy tonna termésátlag várható. A búza tonnájáért a termelők minőségtől függően harminc-negyvenezer forintot szeretnének elérni, de most még nagy a bizonytalanság a búzapiacon. A tízezer hektáros árpaföldön a becslések szerint 2,8 tonna körüli termésátlagot várnak, és ugyancsak kisebb termésátlagra számítanak a kétezer hektáros zabföldön. A takarmányrozs szerepét a gyengébb földeken is jól termeszthető és általában jól eladható tritikálé vette át. Az ötezer hektáron elvetett növény termésátlaga várhatóan elérheti a hektáronkénti négy tonnát. 2008 őszén mintegy tizenhétezer hektáron - nyolc százalékkal nagyobb területen, mint az elmúlt évben - vetettek repcét. A tavalyi termésátlag 2,7 tonna volt, de az idén csak 2,1 tonnára számítanak. Tavaly a repce ára tonnánként százezer forint felett indult, de végül a rekordhozam miatt lecsökkent hatvanötezer forintra. A gazdák abban reménykednek, hogy idén tonnánként legalább nyolcvan-nyolcvanötezer forintért tudják majd eladni. A kukorica vetésterülete évek óta harmincháromezer hektár - ismertette Tóth Istvánné. A kérődzőállomány igényeihez igazodva 5,5 ezer hektáron termesztenek silókukoricát. Az elmúlt évekhez képest tizenhárom százalékkal nőtt a napraforgó vetésterülete, az idén közel kilencezer hektáron terem napraforgó. Ezzel szemben az elmúlt évtizedben hetvenhat százalékkal csökkent a cukorrépaföldek nagysága. A cukorgyárak zöme befejezte az átvételt, ezért jelentősen lecsökkent a cukorrépa ára. Az idén már csak néhány termelő vállalkozott összesen négyszázhatvan hektáron a cukorrépa további termesztésére. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az idei év első félévében 2006 hasonló időszakához képest 29 százalékkal nőtt a cégek fize- tésképtelenségi mutatója?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

