SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: termelő, agrár, magyar, támogatás, pénz, mezőgazdaságMilliárdokból fejleszthetnek a gazdák5,8 milliárd forintot nyertek el állattartó telepek korszerűsítésére az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program pályázatán, Vas megyei gazdák - közölte Szabóné Kakas Irén, a Vas Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) főigazgatója. Az elmúlt években elmaradtak a korszerűsítések, az állattenyésztőknek nem volt lehetőségük beruházásokra, ezért az ágazat nem maradhatott versenyképes. A magas takarmányárak, energiaárak miatt megnövekedtek az állattartás költségei, így a gazdáknak gyakran nem éri meg fenntartani telepeiket. A kisüzemekben "elöregedett" az a generáció, akik még tradicionálisan foglalkoztak az állattartással, a fiatalok pedig a magas önköltség és az alacsony jövedelmezőség miatt nem vállalják a pluszterheket. Néhány évtizeddel ezelőtt a szarvasmarha-tenyésztés volt a mezőgazdasági termelés egyik fő ágazata Vas megyében, de az elmúlt években elvesztette ezt a pozícióját. Évente folyamatosan négy-öt százalékkal csökken a szarvasmarhák száma. Jelenleg ötvenegy telepen huszonhétezer szarvasmarhát tartanak, míg húsz évvel ezelőtt az állomány száma meghaladta a százhúszezret. Változott az állomány összetétele is; növekedett a hús- és kettős hasznosítású állatok tartása. Régebben inkább a tejhasznú állomány volt a döntő, de a tej ötvenöt forintos felvásárlási ára miatt veszteségessé vált a tejhasznú állatok tartása. A gazdasági válság miatt elhúzódhat a beruházás A telepeken negyvenhatezer sertést tartanak, de évről évre csökken a sertésállomány is. A takarmányárak ingadozása és a korszerű technológia megvalósításához szükséges tőke hiánya miatt az állattartók helyzete bizonytalanná vált. A kedvezőtlen folyamatot a vágósertés termelői árának átlagosnál magasabb emelkedése és a takarmányárak csökkenése sem tudta mérsékelni. Korábban a sertéstenyésztés hetven százalékát magángazdaságok bonyolították le, de nagy részük már megszűnt, csak egy-két nagyobb vállalkozás maradt meg. Kakas Irén tájékoztatása szerint Vas megyében jelenleg két és félmillió baromfit tartanak, de az elmúlt években a magas takarmányárak ezt az ágazatot is sújtották. A baromfitenyésztők és a pulykatartók sokáig meg tudták őrizni pozíciójukat, ám a vágóhidak számának csökkenése, a termelői árak ingadozása kiszolgáltatottságot jelent a gazdáknak. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a cégek leírhatják a tagdíjat költségként,s a tagdíjátvállalások
összege havi 57 ezer forintig adó- és járulékmentes?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

