SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: agrár, parlagfű, bírság, határidőBüntetlenül kaszálható a parlagfűKét hetük van a gazdáknak arra, hogy földterületükről kiirtsák a parlagfüvet. Június harmincadika után a külterületeken a földhivatalok, a belterületen pedig a jegyzők és megbízottjaik kezdenek ellenőrzésekbe - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara. A parlagfű - melynek magvai több évtizedig talajba temetve is megőrzik csírázóképességüket, tövenként három-négyezer magot nevel. Pollenjét száz kilométeres távolságba is elsodorhatja a szél - bimbóit július környékétől kezdi fejleszteni. A jogszabály szerint a bimbó kialakulását is meg kell akadályozni, ezért jelöli meg a törvény a június 30-i határnapot. Azok a gazdák, akik az előző években parlagfűvel erősen fertőzött területeken gazdálkodtak, az idén is számíthatnak ellenőrzésre. ![]() A kultúrnövények sincsenek biztonságban A Magyar Agrárkamara aláhúzta: ha a hatóságok azt látják, hogy a földhasználó és tulajdonos nem végezte el a védekezést, közérdekű védekezést rendelnek el. Erről nem kell előzetesen - ahogy az ellenőrzésről sem - értesíteni az érdekeltet. A hatóság és a kaszálást végző megbízott vállalkozó az érintett területre beléphet, lezárt területet felnyithat és azon az ott tartózkodók akarata ellenére is dolgozhat. Bizonyos esetekben a kultúrnövényt is lekaszálhatják, ha a terület annyira fertőzött. Az okozott kárért a földhasználó kártalanításra nem tarthat igényt. A védekezés költségeit a mulasztás elkövetőjének tizenöt napon belül be kell fizetnie, késedelem esetén a jegybanki alapkamat kétszeresével növelt összegben. Az összeg adó módjára behajtható, erről az APEH gondoskodik. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a szürke- és feketemunkával foglalkoztatottak számát 800-900 ezerre becsülik?
Kávézás az Apple-vezérrel
Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

