SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: szociális bolt, szociális bolthálózat, szociális boltok listája, szociális bolt nyitva tartásSzociális boltok lepik el az országotFél évvel az első üzlet megnyitása után a szociális bolthálózat beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ma országszerte negyvenegy közért árusít termelői élelmiszert, és ha a szervezők álmai valóra válnak, egy-másfél éven belül több mint ötszáz szociális bolt fog működni Magyarországon. A bővítésnek persze ára van: már a meglévő üzletek ellátása is komoly logisztikai hátteret igényel, további boltok nyitásához pedig térségi elosztó központokra volna szükség. Budai Gyula, a szociális bolthálózatot irányító MAGOSZ szövetségi igazgatója szerint hamarosan megnyílik a szövetség első logisztikai központja. Az ötszáz négyzetméter alapterületű halásztelki raktárból a főváros, valamint Pest megye boltjait fogják ellátni termelői élelmiszerekkel. "Ma kaptuk meg az állatorvosi engedélyt, holnap pedig kézhez vehetjük a Tisztiorvosi Szolgálat engedélyét is, így reményeink szerint egy héten belül beköltözhetünk" - újságolja lapunknak Budai. Összesen tíz térségi elosztó központra lesz szükség ahhoz, hogy a szociális boltok száma ötszáz fölé emelkedjen.![]() Az elosztó központok révén ötszáz fölé emelkedhet a boltok száma "A hálózatot saját erőből, gyakorlatilag nulla forintból építettük fel, ezért bízom benne, hogy a raktárak létrehozása is sikerrel jár. A budapesti és Pest megyei boltok már szövetkezetté alakultak. Reményeink szerint ezek a - nyugat-európai mintára - önkéntes alapon szerveződő raktárszövetkezetek finanszírozzák majd az elosztó központok létrehozását" - nyilatkozta lapunknak a szövetségi igazgató. A MAGOSZ már kiskunhalasi vállalkozókkal és termelőkkel is tárgyalásokat kezdett, így hamarosan ottani hűtőházból is érkezhet áru a szociális üzletekbe. A MAGOSZ által létrehozott bolthálózat - az elnevezésbeli hasonlóság ellenére - nem az osztrák szociális boltok mintájára alakult meg. Az ausztriai üzletek kizárólag munkanélküli, szociális segélyből élő, vagy alacsony jövedelmű vásárlókat szolgálnak ki, általában a "hagyományos" kereskedelemből kiszoruló (például sérült csomagolású) termékekkel. A magyarországi szociális boltokban ezzel szemben bárki vásárolhat, az üzlet szociális jellegét inkább a mérsékelt árak valamint a közvetlenül hazai termelőktől származó élelmiszerek adják. A szociális üzletek tulajdonosai a gazdákkal kötött megállapodás szerint piaci ár alatt juthatnak hozzá a bolt polcaira kerülő termékekhez, így azok fogyasztói ára húsz-harminc százalékkal elmarad az átlagos üzletek áraitól. A hazai szociális boltok nem csupán termelői élelmiszereket árusítanak - a közvetlenül a gazdáktól származó portékák mellett egyéb termékeket (üdítőt, cigarettát, édességet) is kínálhat az üzlet.A szociális bolthálózat iránt már az első üzlet januári megnyitásakor is hatalmas volt az érdeklődés. Akkor "csupán" hetven-nyolcvan boltos jelezte csatlakozási szándékát, mostanra azonban megtízszereződött a jelentkezők száma: országszerte hétszázhatvan közért alakulna szociális bolttá. "Ha nagyobb mennyiségű árut tudunk betárolni, akkor Budapesten és Pest megyében tizenöt-húsz újabb üzlet nyílhat, és sor kerülhet a vidéki hálózat fejlesztésére is" - ígéri a szövetségi igazgató. A hálózat negyvenegyedik üzlete hivatalosan szombaton, Budapest kilencedik kerületében, a József Attila lakótelepen nyílik meg. Lapunk információi szerint hamarosan a nyolcadik kerületben valamint Érden létesül további üzlet.Budai Gyula szerint több mint ezer termelő szállít - közvetve vagy közvetlenül - árut a szociális boltokba. A gyümölcsszezon beköszöntével valószínűleg újabb beszállítókra tesz szert a hálózat. A gazdák nyolcvan-kilencven százaléka MAGOSZ-tag, vannak azonban olyan termékek, amelyeket a szövetségen kívülről kell beszereznie a hálózatnak.A hálózat óriásit fejlődött, nemcsak egységeinek száma, hanem boltjainak kínálata tekintetében is. Míg korábban elsősorban zöldségekkel és gyümölcsökkel töltötték fel a "szociális polcokat", mostanra az üzletek húst és pénzbedobós automatából adagolható házi tejet is kínálnak. Eddig egy szociális hentesüzlet, valamint négy, kizárólag baromfitermékeket árusító bolt létesült, további nyolc üzlet pedig csomagolt húsok árusítását vállalta. Jelenleg tizenegy olyan szociális közért működik Magyarországon, ahol az összes termék (tejtermékek, hús, zöldség, gyümölcs stb.) megvásárolható. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy az Ecostat kis- és középvállalati konjunktúra-indexe tavaly szeptemberben 48,8 százalék, a mélypontot jelentő májusi szintnél 9 százalékkal magasabb volt. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak tendenciája a múlt év közepéig meredeken emelkedett, majd az augusztusi irányváltoztatást követően mérséklődött?
Figula
Ifjabb Figula Mihály a befektetett munkának, egyedi borainak és az ismertségnek tudja be sikerét.
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

