SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munkahely, vállalkozás, csapatépítésMire jó a szervezeti önkéntesség?Néhány éve nálunk is hódít a corporate volunteering (szervezeti önkéntesség) szervezetfejlesztésben használt módszere. Lényege, hogy egy szervezeten belüli problémára úgy találjunk megoldást a tréning, coaching vagy tanácsadás területéről, hogy közben társadalmilag is hasznos, valós tevékenységet végzünk. ![]() Nem működnek a megszokott viselkedésminták az ismeretlen környezetben A folyamat során először megkerestük azt a kompetenciát, ami az adott vezetőnél fejlesztésre szorult. Jelen esetben ez az empátia, a mások helyzetére való érzékenység fejlesztése volt. Ezután olyan, valós területet kerestünk, ahol az adott kompetencia markánsan jelenik meg, és a helyzethez mérten erős, azaz elegendő ahhoz, hogy kimozdítson a komfortzónából. Jelen helyzetben ez egy hospice intézet volt, de lehetett volna egy kórház belgyógyászati osztálya, vagy fogyatékkal élők intézménye is. Az értékesítési vezetőt ebbe a számára idegen környezetbe helyeztük, ahol ugyanazt a munkát kellett - megfelelő felkészítés után és felügyelet mellett - végeznie, amit az ott dolgozóknak is. A számára ismeretlen környezetben nem működtek régi, megszokott viselkedésmintái, tehát nem volt, ami mögé rejtőzhetett volna. Az új helyzetben felébredt benne az empátia, hatalmas erővel törtek fel benne eddig háttérbe szorított érzései. Fejlesztése során a hospice-munkát coachingülésekkel kombináltuk, az élményeket feldolgozandó és azokat a munkahelyi helyzetbe integrálandó. A módszerrel garantált a változás. Egy másik, talán könnyedebb példa a szervezeti önkéntesség csapatfejlesztésre való használata. A fejlesztést a komplex projekt során, elejétől a végéig a fejlesztendő csapat alakítja. A projekt célja például facsemetéket ültetni egy főút mentén, még divatosabb projekt a játszótérépítés. Egy magyar nagyvállalat számára végzett szervezeti önkéntesség-alapú csapatfejlesztés során például egy hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő gyermekeket foglalkoztató intézményt választottak ki A csapat kéthetente, a rendszeres értekezletek részeként foglalkozott az önkéntes projektmunka alakulásával, aktualitásainak átbeszélésével, az akciók ellenőrzésével. ![]() A közös projekt lehet játszótér építés vagy facsemeték ültetése A kivitelezésre néhány hónapos, alapos előkészítő munka után került sor egy háromnapos tréning során. A csapat tagjai ástak, alapoztak, területet rendeztek, betonoztak, szinteztek, fúrtak, csavaroztak. A csoporttudat kialakítását a közös főzés, a bográcsozás, az egyenpólók elkészítése és viselése is segítette. A játszótér elkészültét követőena kedvezményezett csapat birtokba vette az elkészült alkotást, ami hihetetlen erőt, és csoporttudatot adott a résztvevőknek. Nagy előnye volt továbbá, hogy a csapat nem tantermi, kitalált helyzetben hanem valós, maradandó alkotás során dolgozott össze. A játszótér elkészülése után az építők rövid műhelymunka során dolgozták fel az együttműködés tapasztalatait, megbeszélve, miben működött másképp a csapat, mint a megszokott hétköznapokon, hogyan tudják az itt megtapasztaltakat a mindennapokba építeni, átültetni, mi kell ahhoz, hogy az itt működő, megnyilvánuló erők a hétköznapok rutinjában is megmutatkozzanak. Egy hasonló projekt eredményeként tehát egyszerre fejlődik egy csapat, létrejön egy társadalom számára hasznos érték, és a cég imázsa is javul, hiszen a vállalat büszkén hirdetheti, hogy hátrányos helyzetűeket támogat. Nem pusztán adományozás ez, hanem sokkal több annál. Az üzleti világ minden megnyilvánulása a profitról és a növekedésről szól, a hatalmas verseny mellett. Mégis, paradox módon éppen az önkéntes, non-profit jellegű munka az, ami sokszor a hatékony változás előmozdítója lehet. www.1life.hu
|
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy 72 milliárd forintot használnak folyamatosan a Széchenyi-kártyások?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

