SzavazásLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: APEH, kamara, szakma, szerződésKifizetődik a diákmunkaSzakmunkástanulók foglalkoztatása céges költségeink csökkentésének módja lehet. A diákoknak a minimálbérnél alacsonyabb összeget kell fizetni, ráadásul a gyakorlat megszervezésének címén az APEH-nak fizetendő szakképzési hozzájárulás összege is mérsékelhető. Bejelentkezés a kamaránál A gyakorlati képzés a tanuló és a vállalkozás között létrejött, írásban megkötött tanulószerződés alapján folyik. A szerződés megkötése előtt első lépésként bejelentést kell tenni a gazdasági kamaránál és az iskolánál. A bejelentési kötelezettséget a tényleges képzési évet megelőző évben, legkésőbb december 31-éig kell teljesíteni. Az első szakképzési évfolyam eredményes elvégzése után pedig május 15-éig meg kell újítani. Előfordulhat, hogy a tanulószerződés megkötését a gazdasági kamara kezdeményezi. Ilyenkor a vállalkozás mentesül bejelentési kötelezettsége alól, azaz a december 31-i határidő ebben az esetben könnyen kiküszöbölhető. ![]() Saját nevelésű munkaerővel dolgozhat a vállalkozó Szerződéskötés, bejelentés az NSZFI-nek A tanulószerződést az iskolai beiratkozás előtt kell megkötni, majd egyes tájékoztatók szerint öt, mások szerint viszont hat példányban a kamarához benyújtani. A szükséges nyomtatványok ugyancsak a kamaráknál szerezhetők be, illetve letölthetők az internetről is. A tanulószerződést a vállalkozás köteles bemutatni a szakképző iskolának is. Az első szerződés megkötését követő harminc napon belül be kell bejelentkezni a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézethez (NSZFI) is. A bejelentőlap az NSZFI honlapján a Támogatás és Bevalláskezelés oldalról tölthető le (https://www.nive.hu/mpa/index.php.) A nyomtatvány másolatát az intézet a kamarának, illetve az APEH illetékes igazgatóságának is megküldi. Az NSZFI bejelentés különösen fontos, mert csak így lehet visszaigénylést kérni a Szakképzési Alapból. A bejelentkezési nyomtatvány kitöltési útmutatója is utal arra, hogy a szakképzési hozzájárulásra kötelezett a bejelentkezést megelőző időszakra vonatkozóan nem érvényesíthet költségelszámolást. Mennyit kell a diáknak fizetni? A diáknak a cég pénzbeli juttatást köteles fizetni, ami a nyári vakáció (a gyakorlat szempontjából ez 30-35 nap) időtartama alatt is jár. A juttatás a szakképzési évfolyam első félévében - a gyakorlati napok számától függetlenül - a hónap első napján érvényes minimálbérnek legalább húsz százaléka. A második, illetve a további félévek során - a tanulmányi előmenetel és a szorgalom figyelembevételével - ezt az összeget emelni kell. Hogy mennyivel, arról a törvény nem ad iránymutatást. Az azonban előírás, hogy a havonta, utólag fizetendő pénzbeli juttatásról tájékoztatni kell a szakképző iskolát. ![]() Kiegészítő juttatást is kap a hiányszakmát elsajátító tanuló Ezen felül, ha a tanuló hiány-szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, az alapjuttatáson felül havonta a minimálbér húsz százalékát elérő kiegészítő pénzbeli juttatást is kell neki fizetni. (A hiány-szakképesítések régiónkénti jegyzékét az Országos Képzési jegyzékről (OKJ) szóló 1/2006. (II. 17.) OM rendelet melléklete tartalmazza.) A tanulónak évenként tíz nap betegszabadság jár, erre a pénzbeli juttatás hetvenöt százalékát kell fordítani. Ezen túl a társadalombiztosítási jogszabályok szerinti táppénzre is jogosult, mivel foglalkoztatása biztosítási jogviszonyt keletkeztet. A diák a gyakorlat miatt kedvezményes étkeztetésre, munkaruhára, védőruhára, tisztálkodási eszközre és útiköltség-térítésre jogosult. Ezt persze a többi dolgozónak is meg kell adni. A gyakorlatért a cég nem kérhet, és nem fogadhat el pénzt sem a tanulótól, sem szülőjétől. Ha a vállalkozás ezt az előírást megszegi, a kamara eltilthatja a gyakorlati képzéstől. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy álláshelyenként akár 800 ezer forintot is igényelhetnek azok a hazai munkaadók, akik legalább öt új munkahelyet hoznak létre?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

