Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Ügyfélkapcsolatok

Címkék: bor, unió, termelő, változás

2009.03.26 16:01:00 - Hegedűs Bence

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Isten veled asztali bor

Az uniós borreform következtében változnak a borok minőségi elnevezései, a korábbi négy kategória helyett három csoportba osztják a borokat. A változástól azt várják a borászok, hogy versenyképesebbek lesznek a hazai nedűk a nemzetközi piacon.

A fogyasztók korrekt tájékoztatása érdekében Brüsszel egységesítené a tagországok borainak minőségi elnevezését. Az itthon használatos elnevezések helyett (asztali, tájbor, minőségi és védett) így a magyar borokat is három kategóriába sorolják. "Azért van erre szükség, mert a tagországok eltérő elnevezési gyakorlata megtévesztheti a fogyasztót" - mondta kérdésünkre Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára.

Tervek szerint földrajzi megjelölés nélküli, ellenőrzött földrajzi megjelenésű és védett kategória lesz. Az ellenőrzött földrajzi megjelenésű borok nyolcvan százaléka a névadó körzetből származó termést kell, hogy tartalmazzon, a védett kategóriába sorolt italok esetében az arány száz százalék.

MTI
Az uniós élelmiszer-oltalom megszerzése nem gyors folyamat

A főtitkár elmondta: 2011-ig kell átalakítani az elnevezéseket, ennek ütemezését az illetékesek a termelői csoportokra bízzák. "A huszonkét hazai hegyközség közül néhány már elkezdte az átalakítási folyamatokat. A védett borok - Tokaji Aszú, Villányi - egyből a védett kategóriába kerülnek. Az uniós élelmiszer-oltalom megszerzése nem gyors folyamat, van, hogy egy-másfél évig kell várni a bejegyzésre. "Időben kell elkezdeni az átalakítási folyamatokat: a laborvizsgálattal igazolt termékleírás eredményeit hatósági igazolással kell megerősíteni. Aki nem végez határidőre az átalakítással, elveszti forgalmazási jogát" - mondja Horváth Csaba. Ma még nem tudni, hova kell benyújtani a termékleírásokat, itthon még nincs kialakítva az ehhez szükséges intézményi rendszer, a szabályokat sem olvashatóak magyarul.

Horváth a válsággal kapcsolatban elmondta: annak hatása az uniós borpiacon is érződik, a magyar gazdáknak több lehetőségük is van a védekezésre. Az egyik a külpiacok erősítése, ami a belső piacok felé forduló fogyasztói magatartás miatt nehéz, de nem lehetetlen feladat. A másik lehetőség a hazai fogyasztói kapcsolatok erősítése, azaz rávenni az embereket a minőségi borok gyakoribb fogyasztására. "Magyarországon az 1900-as évek óta hanyatlik a borfogyasztói kultúra, a mai fiatalok nem is ismerik a magyar borokat. Szerencsére már több felsőoktatási intézmény foglalkozik a borászattal és rendez a bornépszerűsítő programokat" - mondja főtitkár, aki szerint nem csak a fiatalok tájékozottságával van gond, például a vendéglátósok többsége sincs tisztában a borkínálás alapvető szabályaival. "Franciaországban, a vendéglátóhelyeken mindig a területen termelt és palackozott borokkal kínálják a vendéget. Sokat segítene ez a lokálpatriotizmus, ha Baján Vaskúti Kadarkát kínálnának a marhapörkölt mellé."

Az uniós borreformról szóló rendelet értelmében a magyar bortermelés 2009. január elsejétől kezdve az első évben 16,8 millió eurót, 2015-ben pedig már 29,1 millió eurót kap majd a közös költségvetésből. A hektáronkénti támogatás az új tagállamok között hazánkban lesz a legmagasabb, ráadásul néhány régi tagországét is meghaladja. Eredetileg 12,4 millió eurót kaptunk volna az uniós kasszából, a jelenlegi induló összeget pedig csak 2013-ban érte volna el Magyarország. A támogatás teljes összegét a bortermelők támogatására költheti a kormány. "Szükség van a borreformra, úgy gondoljuk, a brüsszeli döntéshozókat a törvény összeállítása során nem szakmai érdekek vezérelték. Értékesítési, és marketingtámogatást a termelők most csak akkor vehetnek igénybe, ha harmadik országban népszerűsítik a termékeiket. Ez pedig öngól, hiszen az uniós boroknak éppen az uniós piac lenne a legnagyobb felvásárlója" - véli Horváth Csaba.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy álláshelyenként akár 800 ezer forintot is igényelhetnek azok a hazai munkaadók, akik legalább öt új munkahelyet hoznak létre?
Torony Torony Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »