Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Vállalkozói Világ

Címkék: posta partner, pályázat, vállalkozó

2009.03.23 10:41:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Egyre többen jelentkeznek Postapartnernek

Egyre nő az érdeklődés a Postapartner Program iránt. A program harmadik ütemének részvételi szakaszában száz pályázó négyszáztizenhét posta üzemeltetésére nyújtott be közel ezer jelentkezést.

Az új postapartnerek a közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszának lezárultával, várhatóan év közepén vehetik át a postai szolgáltatást. A Magyar Posta 2007 végén hirdette meg a hálózat átalakítását célzó Postapartner Programját, melynek keretében az állami társaság posták üzemeltetésére keres együttműködő partnereket.
A program első ütemének eredményeként 2008 júliusában a Magyar Posta huszonegy új postapartnerrel kötött szerződést, harmincegy posta működtetésére Hevesben, Somogyban és Szabolcs-Szatmár-Beregben. A második ütem lezárásaként március és május folyamán harminchárom postapartner száztizenkét posta üzemeltetését veszi át, Baranya, Csongrád, Fejér és Veszprém megyében, valamint Budapesten.

MTI
Harmadik ütemben száztizenkét postahivatal kerül a partnerek kezébe

A program harmadik ütemét 2008 októberében hirdette meg a Magyar Posta, kilenc megyében. A pályázat következő részvételi szakaszában a közbeszerzési eljárás előminősítésén megfelelő jelentkezők vehettek részt. A pénteken zárult részvételi szakasz beadási határidejéig száz pályázó négyszáztizenhét posta üzemeltetésére összesen 992 jelentkezést nyújtott be.

A Magyar Posta értékelése szerint a jelentkezések magas száma azt mutatja, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a postapartnerség lehetősége iránt. Az adatokból megfigyelhető, hogy a jelentkezők egyre nagyobb számban tervezik több helyen ellátni a postai szolgáltatást. Akadnak pályázók, akik több megyében is indulnak - közölte a társaság.

A sikeres pályázat után a vállalkozók és az önkormányzatok továbbra is igénybe vehetik a munkaerő-piaci bér- és járulék, illetve képzési támogatásokat, a Magyar Fejlesztési Bank segítségével pedig kedvezményes hitelt vehetnek fel.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az MFB Rt. lehet a vállalkozások bankja?
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »