SzavazásBelépésLegfrissebb
|
MunkaügyCímkék: munkahely, képzés, kkv, mikrovállalkozó, alkalmazott, munkaadóKépzés kisvállalkozóknak és alkalmazottaiknakMikrovállalkozóknak és alkalmazottaiknak, valamint a vállalkozásnál dolgozni szándékozó munkanélkülieknek szervez ingyenes képzést egy alapítvány, március végétől. A háromnapos tréning során a szervezők a munkaadói és munkavállalói oldalt is szeretnék összehozni. "Tudatos működés, ösztönző vezetés, növekedés" címmel szervez képzést és tanácsadást mikrovállalkozásoknak a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány. A háromnapos tréning különlegessége, hogy a mikrovállalkozók mellett alkalmazottaikat is várják az előadássorozatra. Rajtuk kívül ingyenesen vehetnek részt a programokon azok az álláskeresők is, akik a közeljövőben mikrovállalkozásnál szeretnének dolgozni.Laczkó Zsuzsanna, a programot szervező Seed Alapítvány igazgatóhelyettese a legkisebb vállalkozások speciális helyzetéről szólva elmondta, hogy azok növekedése egy ponton túl nem képzelhető el foglalkoztatás nélkül. Legtöbbször maga a tulajdonos akadályozza a fejlődést, mert túlterheltsége és szakmai korlátai gátat vetnek a növekedésnek. A következő lépés ilyenkor az alkalmazottak, munkatársak és partnerek bevonása lenne, ám az együttműködés gyakran konfliktusokkal jár. ![]() A hatáskör és a motiválás mást jelet, mint a nagyvállalatoknál "Egy mikrovállalkozás életében általában az okoz problémát, ha a vezető és beosztottjai nem értik egymás motivációját. A cégvezető gyakran elégedetlen alkalmazottjai hozzáállásával, mert az nem az általa elvárt szemléletet tükrözi. Egy, a vagyonát kockára tévő vezető vállalkozása során azt érzi a legnagyobb váltásnak, amikor csak magára számító önfoglalkoztatóból vagy a családtagjaival dolgozó vállalkozóból munkaadóvá válik. A kisvállalkozók sokszor félnek meglépni ezt a kockázatos lépést, vagy ha mégis alkalmazottat vesznek fel, kudarcok sorozatát élhetik meg, kevés ugyanis a humánerőforrással kapcsolatos tudásuk és tapasztalatuk. Speciális terület lévén számukra nem igazán használható a tankönyvek anyaga, az ilyen környezetben ugyanis a "személyzeti politika" nem működik. Például a hatáskörök és a motiválás egészen mást jelent itt, mint egy nagyvállalat esetén" - véli Laczkó. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium támogatásával szervezett képzést először március 25. és 27. között, Budapesten tartják meg. Ezután az ország több megyéjében rendeznek tréninget. Április 25. és 27. között Szegeden, május 6. és 8. között Eleken (Békés megye), május 27. és 29. között Debrecenben, szeptember 23. és 25. között Szombathelyen, szeptember 30. és október 2. között pedig Fehérgyarmaton várják az érdeklődőket, a három napos előadássorozatra.A képzést elsősorban növekedni szándékozó vagy már foglalkoztató mikrovállalkozóknak indítják, hogy megalapozottan, pénzügyi mutatókkal is alátámasztva dönthessék el: elbír-e a vállalkozásuk egy (vagy több) alkalmazottat. Ha igen, úgy milyen feltételekkel, milyen kedvezmények igénybevételével tudják olcsóbbá tenni a foglalkoztatásukat. Választ kapnak arra is, hogyan foglalkoztassanak a várt eredmény (kapacitásnövekedés, piacbővülés, magasabb szintű szolgáltatás), vagyis az eredményesebb működés megteremtése érdekében.Laczkó új projektjük sikerét abban látja, hogy a tréningek során munkaadónak és alkalmazottnak egyaránt közös tanulási lehetőséget kínálnak. A résztvevők egyéni problémáira, korábbi tapasztalataira fókuszáló képzés segít a mikrovállalkozónak, hogy könnyebben megtalálja a munkaerőpiacon azt az embert, akit sikeresen integrálhat vállalkozásába. Egy mikrovállalkozás speciális munkahely, hiszen két, nagyjából azonos erőpozíciót képviselő fél együttműködését feltételezi. Nincs szó tehát a munkaadó erőfölényéről, sőt gyakran kiszolgáltatottabb, mint munkavállalója. Ez egy kevésbé hatékony vagy nem megfelelően együttműködő dolgozó esetében komoly veszteséget okoz. Jól működő munkaadó-alkalmazott viszony csak partneri alapon jöhet létre. A mikrovállalkozókat és alkalmazottaikat is fel kell készíteni a közös munkára A mikrovállalkozásnál történő alkalmazás tehát másféle hozzáállást, tudást és készségeket igényel, mint a nagyobb munkaszervezetnél. Az ilyen helyen történő munkavégzésre tehát nem csak a cégvezetők, hanem a munkavállalók felkészítése is szükséges, az eltérő tudás és ismereti szint miatt. A háromnapos képzés tematikája ennek megfelelően épül fel. Első két napon a mikrovállalkozók, munkavállalók és a vállalkozóknál elhelyezkedni kívánó munkanélküliek együtt hallgatják az előadásokat, gyakorlatokon vesznek részt és kis csoportokban, vagy egyénileg gyakorolják a tanultakat. Az utolsó napon csoportokra bontva vesznek részt a programokon. A vállalkozók célzottan a mikrovállalkozásban alkalmazható HR-módszerek, az igénybe vehető támogatások és kedvezmények, valamint a foglalkoztatás jogi és adminisztrációs feltételeivel ismerkednek meg. A potenciális munkavállalók és az alkalmazottak a harmadik napon személyre szabott feladatokat kapnak. Megtanulják, hogyan adják el magukat a munkaerőpiacon, erősítik együttműködési készségeiket, az alkalmazottak a trénerekkel azt is megvizsgálják, van-e lehetőségük hatékonyabban tevékenykedni jelenlegi munkakörükben. A munkavállalók megismerkednek a hatékony kommunikáció és problémamegoldás eszközeivel is. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia Iroda.hu Kft.
emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Pornó tartalmak a Coca-Cola Facebook-kampányában
Most éppen a Coca-Colának kellett szabadkoznia egy új kampánya miatt: a Dr. Pepper...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a pontos tervezés a záloga egy weboldal sikerének?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |




Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Kalmár Zoltán
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

