SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: agrár, mezőgazdaság, pénz, forint, fejlesztés, tej, termelőHatszázötven milliárd forint az agráriumnakHatszázötvenmilliárd forintot fordít az agrártárca az ágazat műszaki-technikai fejlesztésére - közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A fejlesztési program a válság miatt korábban lelassulni látszott, ám egy nemrégiben született megállapodásnak köszönhetően a minisztérium uniós forrásból előlegezheti meg a beruházások költségének ötödét. Ez megkönnyíti a tervezett fejlesztések megvalósítását. Az így hozzáférhetővé váló források ugyanis megközelítik a projektben érintett mezőgazdasági vállalkozásokra háruló önerő mértékét - mondta a miniszter.
A tejtermelők gondjainak enyhítésére vonatkozóan bejelentette: a termelők kiadásait egy három és félmilliárd forint összegű költségtérítési alapból csökkentik. A jelenlegi árak mellett azonban várhatóan még így sincs fedezve az előállítási költség. A tárcavezető szerint érdemi javulást csak az európai piac megélénkülése hozhat, az EU-ban ugyanis alig huszonkét eurocentet adnak egy liter nyers tejért. (A felvásárlási ár tavaly ilyenkor ennek a duplája volt.) Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
Wohner Viktor 2009. március 13. péntek, 11:49 Én úgy vélem, hogy ez a \"támogatás\" kissé elkésett lépés! Azok, akik eddig a mezőgazdaságból éltek, kellően tönkrementek a korábbi évek \"agrárpolikikájának köszönhetően\". Szerintem ez a lépés csupán egy \"polikai húzás\", mert mára vaj\'h hol vannak azok a tejtermelők, állattenyésztők, növénytermesztők, (de sorolhatnám vég nélkül) akik ellátták az országot termékeikkel. Hol volt az \"agrártárca\" amikor a \"tokaji ügy\", a \"libamáj ügy\" és a többi kirobbant?! Szomorú ez az \"eső után köpönyeg\" hozzáállás! Szerintem! |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a munkahelyi hiányzások legnagyobb részét a pszichológiai megbetegedések okozzák?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |


A fejlesztési program a válság miatt korábban lelassulni látszott, ám egy nemrégiben született megállapodásnak köszönhetően a minisztérium uniós forrásból előlegezheti meg a beruházások költségének ötödét. Ez megkönnyíti a tervezett fejlesztések megvalósítását. Az így hozzáférhetővé váló források ugyanis megközelítik a projektben érintett mezőgazdasági vállalkozásokra háruló önerő mértékét - mondta a miniszter.
Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

