SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: készház, forint, ár, pénz, építőipar, vállalkozásDrágítja a készházat a gyenge forintA készházak paneleit importáló cégek a gyenge forint miatt áremelésre készülnek. Azok a vállalkozások is növelnék áraikat, akik itthon gyártják épületeiket. A magyar készház-piacon tevékenykedő, műszaki engedéllyel rendelkező cégek egyik csoportja osztrák vagy német készház gyártók termékeit forgalmazza. A másik csoportba tartozók maguk állítják elő a termékeket, ugyancsak ipari körülmények között, viszont a kisebb sorozat miatt több kézi, kevesebb gépi munkával.Aki Magyarországon gyárt készházat, a faanyagot és egyéb termékeket importból szerzi, de a behozatal aránya ebben az esetben alacsonyabb - mondta Molnár József, a Grand-Ács Kft. ügyvezetője. A magyar anyagok és az olcsóbb magyar munkabér miatt a félkész ház árát ez a cég egy-másfél százalékkal emeli, ami a bruttó száznegyvenezer forintos négyzetméterenkénti árnál nem jelentős. A kulcsrakész ár pedig amúgy is megrendelőik igénye alapján alakul ki. A készház építők sajátos kategóriája a félkész épület. Ez azt jelenti, hogy kívülről teljesen késznek látszik a ház, viszont a belső munkák - és a költségek - harminc-negyven százaléka még hátra van. ![]() A készházak kevés fűtési energiát igényelnek Az osztrák Bien Zenker AG paneljeiből épít Magyarországon készházakat a Bien Zenker Hausbau Hungária Kft. Náluk a sztenderd kulcsrakész épület fajlagos ára kétszáznegyvenezer forint négyzetméterenként, a panelek ára ennek harminc százalékát teszi ki. Ezért euróban kell fizetni, így áprilistól öt-tíz százalékos áremelésre kényszerülnek - fejtette ki Kárpáti József ügyvezető. A WOODWILL Faház Építő, Forgalmazó és Építési Tanácsadó Kft. finn gerendaházakat forgalmaz, és épít Magyarországon. Tőke Tünde ügyvezető elmondta, náluk a négyzetméterenként kétszázezer forintos félkész ár felét a Finnországból érkező faanyag ára teszi ki. A forint jelentős gyengülése miatt legalább tizenöt százalékkal kell emelniük a házak árait. Több vevő viszont euróban fizet, így őket nem érinti az árfolyamváltozás. A cégvezetők arról számoltak be, hogy január-februárban nagy volt az érdeklődés termékeik iránt, mivel a készházak - készüljenek favázas panelból vagy gerendából - nagyon kevés fűtési energiát igényelnek. Márciustól viszont már a szerződések aláírását is halasztják a vevők. Mondja el a véleményét Ön is!Hozzászólások - 1 hozzászólás
Kujáni Péter 2009. március 13. péntek, 09:09 Örömmel olvastuk a fenti cikket. Sajnáljuk azonban, hogy nem volt lehetőségünk a témában nyilatkozni. Így ezúton tájékoztatunk mindenkit, hogy a Wolf Haus nem emelt árat 2009-ben és nem is tervezi az év folyamán később sem az áremelést. Mindezt annak ellenére tesszük, hogy a Wolf házakban felhasznált anyagok több mint 70%-át nyugati országokból importáljuk. Wolf System Kft. Kujáni Péter Készház divízióvezető |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a postaládába bedobott szórólapok még mindig a leghatékonyabb direkt marketing eszköznek számítanak?
Van Gogh
10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

