SzavazásLegfrissebb
|
FinanszírozásCímkék: vállalkozás, pályázat, támogatás, Dél-DunántúlKözös információs rendszer Dél-DunántúlonKözös információs rendszer létrehozásáról döntöttek a Dél-dunántúli Régió fejlesztésében érintett vállalatok, közintézmények és iparkamarák képviselői - jelentette be Feigli Ferenc, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. ![]() A leghátrányosabb helyzetű kistérségekből nem érkezett életképes pályázat Feigli hangsúlyozta: munkatársai a gazdasági szektor szereplői részéről rendszeresen szembesülnek a hazai és európai uniós intézményrendszer szereplőivel kapcsolatos szkepszissel. Azt is elgondolkodtatónak tartják, hogy a régió nyolc leghátrányosabb helyzetű kistérségéből az elmúlt időszakban egyetlen életképes pályázat sem érkezett hozzájuk. A sikeres pályázás szempontjából ezért különösen fontos, hogy átfogó és komplex információkat tudjanak nyújtani. A pályázati esélyeket nagymértékben javíthatja, ha közös képzéseket szerveznek, közös elektronikus levelezési rendszert hoznak létre, illetve havi rendszerességgel szerveznek országos illetve regionális szintű, vezetői megbeszéléseket. A hosszabb távú együttműködés reményében pedig egy egységes gazdaságfejlesztési honlapot indítanak, mely külső és belső érdeklődők számára egyaránt értékes információkat gyűjt majd össze. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy először bizalmat kell ébreszteni az érdeklődőben ahhoz, hogy vásárlókká váljanak?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

