SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: vállalkozás, vendéglátás, házhozszállítás, piacHarc az éhes gyomrokértAz ételt kiszállító vállalkozások piacát öldöklő küzdelem jellemzi. Többen attól tartanak, hogy a küzdelem hamarosan a versenyképes árak és minőség rovására mehet, a keresletet csökkentve. Az ezredforduló környékén megsokszorozódott az ebéd házhozszállítással foglalkozó cégek száma. A cégek eleinte főként irodákba szállítottak, majd az ÁFA-csökkentés és a tizenharmadik havi nyugdíj hatására potenciális vevőik lettek a nyugdíjasok is. Tovább növelte a piacot az adómentesen adható étkezési utalványok megjelenése is. Az adóelkerülés érdekében sok cég üdülési csekk és étkezési utalvány formájában fizette alkalmazottai bérének egy részét, az ebédkihordó cégek pedig éltek az adódó lehetőséggel.Egy korábban ételkiszállítással foglalkozó vállalkozó szerint hatalmas a konkurenciaharc a piacon, számos vállalkozás be nem jelentett alkalmazottakkal, idegen nevű cégek követhetetlen összefonódásaival operál. Előfordul, ha egy cég forgalma látványosan megcsappan, a tulajdonosok hasonló néven, új ételkiszállító céget alapítanak, amely ugyanazzal az infrastruktúrával kínál azonos termékpalettát a vásárlóknak. Egyesek azt is tudni vélik, hogy néhány jól menő vállalkozást már védelmi pénzek fizetésére is rábírtak. Annyi bizonyos; a viszonyok jelenleg zűrzavarosak, és a válság hatására a cégek forgalma is apadni látszik, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban az üzemanyagok és élelmiszerek árai egyaránt, jelentősen csökkentek. ![]() Csak az a cég maradhat talpon, amely képes megőrizni vevőkörét A legnagyobb, országos hálózattal rendelkező cégek mellett sok vállalkozás helyi terepeken próbál talpon maradni. A rendkívül telített piacon hosszú távon csak az arathat sikert, aki különleges terméket kínál és vevőkörét a kíméletlen konkurenciaharc dacára is meg is tudja tartani. Nem egy cég emiatt szakosodott bio- vagy vegetáriánus menüre, készít cukormentes vagy diétás ételt, bár a legtöbb ebédszállító azért a hagyományos, magyaros ízeket részesíti előnyben. Puskás Zsolt Domaszéken nyitotta meg a Nagyi kifőzdét, ők helyben és Szegeden vállalnak ebéd házhozszállítást. "Édesapám is vendéglátással foglalkozik, észrevettük, hogy egyre kevesebben járnak étterembe. Tapasztalatból tudom viszont, hogy az olcsó ebéd lehetőségét ugyanakkor keresik a munkahelyeken. A vásárlói szokásokra reagálva 2007-ben nyitottuk meg kifőzdénket, azóta minden a tervek alapján halad." A Zsoli 2001 Bt. jelenleg három alkalmazottal működtet konyhát egy lakóházban, amit körülbelül húszmilliós beruházással, az üzemi konyha követelményeinek megfelelően rendeztek be. Puskás maga is rendelkezik szakács-felszolgálói és üzletvezetői végzettséggel, így, ha teheti, maga is ellenőrzi a hagyományos magyar konyha receptjei szerint készült ételek és a szolgáltatás minőségét. S bár elégedett a hetente eladott ezerötszáz adag ebéddel, reményei szerint vásárlói száma nőhet: "Még több vevőt szeretnénk Domaszékről és Szegedről. Persze a számukat nem szabad a minőség rovására növelni, de úgy gondolom, napi négyszáz fő ebédeltetését még könnyedén meg tudjuk oldani." Az ügyvezető elmondta, év végén a pénzügyi válság hírére megrendeléseik száma enyhén visszaesett, ám az ingadozás mára kiegyenlítődött. ![]() Huszonnégyezer lakosra harminc ételszállító jut Siófokon Nem így gondolja Rucz Csaba, a Csülök Bt. ügyvezetője, aki siófoki, hagyományos stílusú vendéglőjét alakította át, hogy csak ebédkiszállítással foglalkozzék: "A Csülök régi, polgári vendéglő volt. Sajnos, mivel egyre kevesebb lett a vendég, nem ment, ezért 1998-ban váltottam. Bezártam és közétkeztetésre álltam át. Eleinte csak a helyi óvodáknak, iskoláknak szállítottam ebédet, később viszont úgy alakult, hogy magánemberek is rendeltek." Rucznak az átalakításhoz szükséges többlépcsős beruházás húsz-huszonötmillió forintjába került. Szerencséje volt, a kilencvenes évek elején a siófoki vendéglátósok még a német vendégek visszatértében bíztak. "Én még időben váltottam. A legelső voltam a környéken, ezért jó üzlet is volt. De a közétkeztetés a vendéglátóipar olyan ága, amit nem nagyon szeretnek a vállalkozók, - nincsen benne nagy és gyors pénz. Nem aranybánya, de előre, pontosan kiszámítható, nem úgy, mint az éttermi konyha" - részletezte a Csülök Bt. ügyvezetője. Az üzletnek nem tett jót, hogy multinacionális cégek vitték el a helyi iskolák és óvodák piacát, hirtelen leszűkítve megrendelői körét. "Idővel egyre több vállalkozó jött rá arra, hogy nem csak szezonban lehet gondolkozni, a házhozszállítás is megéri. A kevés megrendelés tehát egyre több cég közt oszlott meg. Most már - csak helyben - vagy harmincan foglalkozunk ebéd házhozszállításával." Rucz szerint a jövő kiszámíthatatlan, amin a pályázatok sem segítenek. Nem a szolgáltatás minőségével vagy a felszereltséggel van gond, a fogyasztók rétege vékonyodott el: "Körülbelül huszonnégyezren lakunk Siófokon, ennek csak egy kis szegmense rendel közétkeztetést, ehhez az utóbbi öt-hat évben már túl sokan vagyunk a piacon. Ebből kiutat semmilyen pályázat sem nyújthat. Ha egy városban megél tíz pizzasütő és rájuk nyílik még harminc, attól még nem lesz több a megrendelés, mert nem akarnak többen pizzát enni, mint előtte." ![]() A közétkeztetésben nincsen nagy és gyors pénz A folyamatokról szerettük volna megkérdezni a legnagyobb cégek véleményét is, de ők inkább a némaságot választották. Viselkedésükben a kivárás is közrejátszhat, hiszen ma nem lehet pontosan megmondani, hogy a válság hatására meghozandó kormányzati intézkedések, köztük az étkezési utalványok megadóztatása, a tizenharmadik havi nyugdíj mérséklése, a tizenharmadik havi közalkalmazotti fizetés megszüntetése és az ÁFA-emelés mennyi pénzt von majd el potenciális vevőiktől. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint már csak idő kérdése az iparűzési adó eltörlése?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |





Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

