Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: kkv, fejlesztés, zala

2009.03.04 08:51:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Kkv-segítő program Zalában

A korábbi évekhez hasonlóan talpon maradást segítő programokat biztosít a megye kkv-i számára a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

A mikrohitel program segítségével mintegy ezer munkahelyet sikerült létrehozni az elmúlt években. Az álláskeresők egyéni vállalkozásokat, betéti társaságokat tudtak alapítani, önfoglalkoztatóvá váltak, így elkerülték a munkanélküliséget - mondta Böszörményi László, az alapítvány leköszönő ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen.
Az alapítvány 1993 óta közel kétezer mikrohitel szerződéskötéssel, 3,5 milliárd forint értékben folyósított hitelt zalai kis- és középvállalkozásoknak. Tavaly közel száz kérelmet bíráltak el, 467 millió forint hitelt hagytak jóvá. Idén országosan nyolcvanmilliárd forint fordítható a mikrohitel programra: ebből Zala megye 625 millió forinttal rendelkezik. A keretösszeg 2015-ig helyezhető ki, a visszatörlesztett összegek pedig ismét felhasználhatók, így várhatóan minden igényt ki tudnak elégíteni.

MTI
Idény nyolcvanmilliárd fordítható mikrohitel programra

Az Új Magyarország Mikrohitel Program keretében az alapítvány 6,5 százalékos kamattal tud  hitelt nyújtani a vállalkozók fejlesztési elképzeléseihez. A hitel futamideje márciustól egy évről három évre nőtt. Azok a vállalkozások, amelyek tartozásaik miatt nem felelnek meg a feltételeknek, kilencszázalékos kamatozású hitelre adhatnak be kérelmet.

Böszörményi elmondta, a vállalkozások nemzetközi üzleti kapcsolatait az ötszáz irodával rendelkező Enterprise Europe Network hálózaton keresztül tudják támogatni. Az európai vállalkozókat segítő program az üzleti, innovációs nemzetközi kapcsolatokat segíti elő, valamint összehangolja a vállalkozók kutatással kapcsolatos tevékenységét.

Az elmúlt év nyertes pályázatai közül a Pannon Fa- és Bútoripari Klaszter pályázatát említette. A program célja közös klaszterarculat kidolgozása, a Pannon klaszterbútor továbbfejlesztése, a minőségi klasztertermékek védjegyes minősítése. A programban  regionális szakkiállítások és vásárok rendezésére is sor kerül. A határon átnyúló - osztrák, szlovén, horvát és magyar - projekt üzleti környezetre vonatkozó kiadványok készítésével, rendezvények szervezésével segíti elő a zalai vállalkozások üzletfejlesztési lehetőségeit.

Nagy András, az alapítvány februárban megválasztott ügyvezető igazgatója elmondta, a kis és középvállalkozások innovációs képességeinek javítására benyújtott regionális pályázatot április végén bírálják el. Ugyancsak a hetekben lesz döntés az INNO tér-pályázatról is. Ennek célja a Nyugat-dunántúli régió innovációs képességének javítása, az innováció életminőségre gyakorolt szerepének megismertetése a lakossággal, diákokkal, hivatalokkal.

A programokról elmondta, hogy a kis és középvállalkozók hete alkalmából májusban innovációs konferenciát rendeznek Zalaegerszegen, júliusban pedig a bútoripari vállalkozásoknak szerveznek szakmai tanulmányutat Észak-Olaszországba. A túrán résztvevők a faipari minősítő laboratóriumot, és a technológiai központot is megtekinthetik.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető



Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

hogy az IPOSZ felmérése szerint a családi- és mikrovállalkozások 14,3 százaléka volt képes teljeskörűen megfelelni az uniós csatlakozás után érvényes jogszabályoknak és előírásoknak?
Van Gogh Van Gogh 10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került...

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »