Vállalkozói negyed kezdőlap

Szavazás

Twitter

Az ellenállhatatlan webszövegek titkai

Legfrissebb


Finanszírozás

Címkék: válság, agrár, támogatás, kamara

2009.02.26 12:01:00 - MTI

Küldés e-mailben Nyomtatás Betuméret növelés Betuméret csökkentés

Milliárdokat von el a kormány az agráriumtól

A Magyar Agrárkamara (MA) szerint az arányosság és igazságosság elvét sérti az a kormánydöntés, amely harminchárommilliárd forintot von el az idei agrártámogatásokból.

A kamara szerint a válság miatt kialakult helyzetben az agrárgazdaságnak is áldozatot kell hoznia, ugyanakkor nehezményezi, hogy a kormány a megkérdezésük nélkül döntött az elvonásról.
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a hét elején jelentette be, hogy a mezőgazdaságban gazdálkodók harminchárommilliárd forinttal kevesebb állami támogatásban részesülhetnek 2009-ben a válság hatásainak csökkentése érdekében hozott kormányzati megszorítások miatt.

MTI
Harminchárommilliárddal kevesebb támogatást kap idén az agrárium

Az agrárkamara szerint az elvonás  túlzott mértékű. Annak az ágazatnak a termelését gátolja, amely - a magyar gazdaságban szinte egyedüliként - kevéssé küzd értékesítési problémákkal. Eddigi elemzések szerint a belső és külső piacok a válság ellenére is megmaradnak - érvel a kamara. A Magyar Agrárkamara elnöksége kedden arról is döntött, hogy felkérik a kormányt, terjessze ki az állami kezességvállalást az agrár- és kapcsolódó ágazatokban érdekelt más integrátorokra is, amelyek összességében a piac felét fedik le.

A múlt héten a két legnagyobb ilyen tevékenységet folytató cég - a KITE Zrt. és az IKR Zrt. - öt-öt milliárd forintos, termelők számára biztosított hitelcsomagja mögé kapott állami garanciavállalást. A MA emellett felkéri a kormányt, hogy dolgozzon ki olyan rendszert, amellyel biztosítható, a garantált összegek termelőkhöz való eljuttatása.

Mondja el a véleményét Ön is!

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Szólj hozzá Te is!

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kérdezze szakértőinket!

Dr. Egerszegi TamásDr. Egerszegi Tamás

Egerszegi Ügyvédi Iroda
ügyvéd, vezető

Lukász Helga, Szombati OrsolyaLukász Helga, Szombati Orsolya

Profonte Management Akadémia
értékesítés, ügyfélkezelés

Balogh-Celebrini TivadarBalogh-Celebrini Tivadar

emtrek Kft.
cégfejlesztési konzulens, coach

Török AntalTörök Antal

iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator

Dr. Badacsonyi TamásDr. Badacsonyi Tamás

pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető


Online tanfolyam


Keresés

digibiz.hu
Keleti és nyugati online óriások Szófiában Keleti és nyugati online óriások Szófiában Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...

Hírlevél

Iratkozzon fel heti hírlevelünkre!

Tudta-e Ön?

A Vajdasági Befektetési Alap a szerb kormánnyal együttműködve "üzleti inkubátorok" létesítésébe kezdett. Ezzel szakértőket és irodai hátteret szándékoznak biztosítani a vállalkozóknak, illetve az induló kis- és középvállalatoknak.
Forbes Forbes Jennifer Lopez vezeti a Forbes magazin idei celeblistáját, letaszítva a trónról Lady Gagát.

Címketár

vállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179)

CÍMKETÁR »