SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: vállalkozó, kkv, pályázat, Vekla, építőanyag, találmány, feltaláló, támogatás, NFÜ, fejlesztésPályázat Veklagyártó kkv-knakÚj, széles körben használható építőanyagot fejlesztett ki egy magyar feltalálónő. A Vekla névre keresztelt találmány iránt már számos külföldi cég érdeklődött, ám a felhasználói jogok tulajdonosa hazai kkv-k közreműködésével kívánja gyártani a terméket. A lehetőség iránt érdeklődő cégeknek összegyűjtöttük azokat a pályázatokat, amelyek keretében támogatást igényelhetnek. GOP 2.1.1/A (KMOP 1.2.1/A) - Termelésnövelés korszerűsítéssel, kkv-knak A január harmincadikán meghirdetendő GOP 2.1.1/A (KMOP 1.2.1/A) pályázat célja a növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jövedelemtermelő képességének növelése technológiai fejlesztés, korszerűsítés révén. A Budapesten és Pest megyén kívüli régiók cégei a GOP keretében egy-ötvenmillió forintos támogatást igényelhetnek, a budapesti illetve Pest megyei cégek pedig a KMOP révén nyerhetnek egy-húszmillió forintos szubvenciót. A támogatás mértéke a megvalósulás helyszínéül szolgáló kistérség fejlettségétől függően huszonöt és ötven százalék közé eshet. A pályázatokat automatikus elbírálási módszerrel dolgozzák fel, a beadástól számított három héten belül döntés születik. Ezt követően, harminc napon belül kiküldik a szerződéses csomagot a nyerteseknek, hatvan napon belül pedig kifizetik az elszámolást. A pályázat sikerét jelzi, hogy 2007-es bevezetése óta több mint kétezer vállalkozás kapott vissza nem térítendő támogatást. ![]() Sok cég érdeklődik a különleges építőanyag iránt A korábbi szabályoktól eltérően már ezen pályázati konstrukció nyertesei is kaphatnak előleget: a támogatás negyven százalékát a szerződéskötést követően automatikusan megkapják a vállalkozások. További változás, hogy - a 2007-2008-as szabályokkal ellentétben - az NFÜ csupán a GDP változásával azonos mértékű bevétel-növekedést vár el, ráadásul ez is kiváltható: ha a nyertes cég vállalja, hogy nem bocsát el munkavállalót, nem kell teljesítenie az elvárást. (Az utóbbi két változás visszamenőleg is érvényes, a korábbi GOP, és részben a GVOP pályázatokra is alkalmazni fogja az NFÜ.) GOP 2.1.1/B (KMOP 1.2.1/B) - Segítség színvonalemeléshez Amennyiben valamelyik cég nagyobb beruházást tervez, a GOP 2.1.1/B (KMOP 1.2.1/B) kiírás keretében igényelhet támogatást. Ez a pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál alkalmazott technológia színvonalának javítására irányul. A komplex vállalkozásfejlesztési projektek célja a fejlődőképes és komoly növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások 1. Innovációs, adaptációs képességének erősítéséhez; 2. Vállalkozások által előállított hozzáadott érték növeléséhez; 3. Környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célokhoz való hozzájárulás elősegítéséhez; 4. Piacra jutáshoz kapcsolódó technológiai fejlesztés illetve korszerűsítés megvalósítása. A GOP 2.1.1/B pályázaton húsz-százötvenmillió forint támogatást igényelhetnek a cégek, a kistérség fejlettségétől függően a beruházás összköltségének 35-45 százalékáig. A KMOP 1.2.1/B esetében a szubvenció összege húsz-százmillió forint. A támogatás mértéke Budapesten huszonöt, Pest megyében pedig harminc százalék. GOP 2.1.1/C - Komolyabb beruházásokhoz Ha a Vekla gyártására készülő cég még ennél is nagyobb beruházást tervez, a GOP 2.1.1/C pályázat jöhet szóba 25-40 százalékos, helyszínfüggő támogatási intenzitással, és százötven-négyszázmillió forintos támogatási összeggel. A B és C típusú pályázat a komplex programmal segítendő hátrányos helyzetű kistérségekben külön támogatási kerettel, 2.1.2/B, illetve 2.1.2/C kód alatt érhető el, ötven százalékos támogatási intenzitással. Kundra Anna kiemelte, hogy a terméket kifejlesztő Vekla Zrt. is nyerhet vissza nem térítendő szubvenciót. A cég a további innovációhoz igénybe veheti a GOP 131/A (ha a cég Budapesten vagy Pest megyében végzi a fejlesztést KMOP 1.1.4) konstrukciót. Ennek célja azon vállalkozások innovációs tevékenységeinek támogatása, amelyek meglévő K+F eredményre (prototípus vagy termék) új vagy jelentősen javított, korszerű, magas értéket képviselő, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák kidolgozását, piaci bevezetését vállalják. A támogatás mértéke cégmérettől függően huszonöt és negyvenöt százalék között mozog. A szubvenció összege tizenöt-kétszázötvenmillió forint. A GOP 2.1.1/A pályázatot január harmincadikán hirdetik meg, és február közepétől lesz beadható. A 2.1.1/B és C, valamint a 2.1.2/B és C február elején, az innovációs pályázat pedig várhatóan február közepén kerül meghirdetésre. Valamennyi konstrukció tervezett részletei megtekinthetőek az NFÜ honlapján, a partnerség fül alatt. Hitellehetőségek A Vekla gyártásába bekapcsolódó vállalkozások számára a vissza nem térítendő támogatások mellett segítséget jelenthet a rendkívül kedvező Új Magyarország Mikrohitel (tíz évre akár tízmillió forint, jegybanki alapkamat alatti, forint alapú kamattal), az Új Magyarország Hitelgarancia (százmillió forintig), és az Új Magyarország kkv hitel (tíztől százmillió forintig). Ezekről bővebben a www.mvzrt.hu, www.ummikrohitel.hu, www.mfb.hu weboldalakon tájékozódhatnak a cégek. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a kisvállalatoknál még mindig sok az illegális szoftver?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

