SzavazásLegfrissebb
|
Alapítás - FejlesztésCímkék: nfü, unió, pályázat, jogszabály, változás, közbeszerzésPályázati jogszabály-módosításokKezdeményezte a pályázatokkal összefüggő jogszabályok módosítását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A változtatásokat a 2008-ban megváltozott körülmények tették szükségessé, az ügynökség az intézkedéstől a gazdasági válság hatásainak enyhítését várja. Ez lényegében pénzügyi visszatartást jelent a számlák végösszegéből, ami fedezetként szolgál a később felfedezett hibák kijavítására. A vállalkozók oldaláról nézve azonban a kialakult válsághelyzetben ez sok esetben aránytalan többletterhet, likviditási problémákat eredményez. A gyakorlatban ugyanakkor átlagosan csak a szerződéses összeg maximum három-öt százalékát érinti a garancia érvényesítése. ![]() Felgyorsul a kifizetés és növekszik a projektmegvalósításhoz adható előleg Az NFÜ a fenti gyakorlat miatt kezdeményezi a jólteljesítési garancia mértékének három-öt százalékra csökkentését, valamint a már megkötött szerződések felülvizsgálatát illetve módosítását. A második témakör a közbeszerzési eljárások gyakorlatára vonatkozó jogszabályokat érinti. A közbeszerzési eljárások esetében kiemelt elvárás, hogy a projektgazdák alap esetben a közbeszerzés nyílt eljárásos formáját alkalmazzák. A hazai közbeszerzési törvény szerint megfelelő feltételek esetén tárgyalásos eljárás is alkalmazható, ám a közelmúltban lefolytatott európai uniós ellenőrzések tapasztalata megmutatta, hogy a tárgyalásos eljárás kiemelkedő kockázatot jelent mind a kedvezményezett, mind a tagország számára. A felmérés szerint a tárgyalásos eljárással élő kedvezményezettek ellenőrzésének időigénye és a szabálytalansági eljárások száma jelentősen nő. A fentiek okán az NFÜ jogszabály módosítást kezdeményezett a nyílt közbeszerzési eljárás preferált alkalmazásáért, valamint azért, hogy mindazon kedvezményezettek, akik a közbeszerzési törvényben meghatározott tárgyalásos eljárást kívánnak lefolytatni, száz százalékos biztosítékot legyenek kötelesek nyújtani. A teljes mértékű biztosítéktól csak külön engedély birtokában lehetne eltérni. A nyílt eljárással lefolytatott közbeszerzések időigénye nem hosszabb a tárgyalásos eljárásnál, ugyanakkor előnye a széleskörű verseny, átláthatóság, az esélyegyenlőség elvének fokozott érvényesítése. A harmadik témakör az uniós források folyósításának felgyorsítását, illetve a projektmegvalósításhoz adható előleg nagyságát érinti, amiről a közelmúltban már döntött a kormány. A döntés eredményeként a korábbi nulla-huszonöt százalékos előlegnyújtási arány huszonöt-negyven százalékra növekedett. A megemelt előlegösszeg maximális igénybevételére elsősorban gazdaságfejlesztési, turisztikai és munkahelyi képzést támogató projektek esetében van mód, amennyiben erre a pályázati felhívás, illetve a támogatási szerződés lehetőséget biztosít. Egyéb esetben - például önkormányzati fejlesztéseknél - a kifizethető előleg általában a támogatási összeg harmincöt százaléka. Az átutalt előleg kizárólag a projekttel kapcsolatban felmerült kiadásokra fordítható. A módosítások hatásainak érdemi érzékelhetőségéhez a kedvezményezetteknek és a velük szerződésben álló vállalkozóknak, alvállalkozóknak mielőbb igazodniuk kell a megváltozott körülményekhez. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy a GVOP keretein belül 4 925 projekt kerül támogatásra összesen 82 milliárd forint értékben, 2004-ben?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

