SzavazásLegfrissebb
|
Vállalkozói VilágCímkék: bírság, ellenőrzés, APEH, vállalkozás, kkv, büntetésEgymilliárdot hozott a konyhára a Csillagszóró IIA tíz hatóság részvételével zajló Csillagszóró II. akciósorozat keretében a hatóságok szakemberei több mint harmincezer ellenőrzést hajtottak végre. Ötezer-négyszáz esetben szabtak ki bírságot a jogsértő vállalkozásokra, összesen mintegy egymilliárd forint értékben - közölte Kondorosi Ferenc kormánybiztos. A tapasztalatok szerint csökken a súlyosabb jogsértések aránya, pozitív tendenciák észlelhetők a számla- és nyugtaadásban, az alkalmi vásárokon, és a vendéglátásban - ismertette a kormánybiztos, hozzátéve, hogy javult a fogyasztók tájékoztatása is. Tíz hatóság szakemberei a mintegy egymilliárd forintos pénzbírságon kívül mintegy hatszázmillió forint értékben foglaltak le árut, ebből négyszázhetvenmillió értékben szoftvereket, hetvenmillió forint értékben pedig cigarettát. Emellett ruhák, cipők, CD-k, DVD-k, alkohol, és egyéb termékek is "fennakadtak a rostán". ![]() Öngyulladó hajszárító a Pocsék Áruk Fórumán Jogsértés, szabálytalanság megszüntetése érdekében csaknem százhatvan üzletet zártak be, több száz esetben pedig átmenetileg felfüggesztették a tevékenységek végzését, illetve a nem biztonságos termékek, áruk értékesítését. Az ellenőrzések során százhuszonöt tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból. Az ellenőrzések kiterjedtek az ország minden részére, de a szezon fogyasztási szokásaira tekintettel a nagyvárosok, bevásárlóközpontok, piacok és vendéglátóhelyek kerültek előtérbe. A hatóságok szakemberei kiemelt figyelmet fordítottak a szezonális elárusítóhelyekre, például a karácsonyi vásárokra és fokozottan ellenőrizték azokat a termékeket, élelmiszereket is, amelyek főleg a karácsonyi és szilveszteri időszakban keresettek. A Csillagszóró II. akcióban részt vett az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), a Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH), az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), valamint a kormány felkérésére a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Az akcióban első alkalommal résztvevő Nemzeti Közlekedési Hatóság több mint ötszázötven ellenőrzéssel járult hozzá az autóalkatrész-kereskedelem területén a fogyasztók védelméhez. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete az ünnepek idején népszerű áruhitelezés fokozott ellenőrzésével segítette a program megvalósítását. Az ellenőrök munkáját mintegy ezer helyszínen a rendőrség több mint kétezer-háromszáz rendőrrel biztosította. |
Kérdezze szakértőinket!Online Marketing Akadémia Egerszegi Ügyvédi Iroda
Profonte Management Akadémia emtrek Kft. iparjogvédelmi igazságügyi szakértő, mediator pályázati szakértő, NLC Tanácsadói Csoport Kft., ügyvezető Online tanfolyam
Keresés
Keleti és nyugati online óriások Szófiában
Október 26-27-án rendezték meg a WebIt Expo nevű innovációs kiállítást,...
HírlevélTudta-e Ön?
hogy megalakult a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége, mely a magyar kutatókat ösztönzi cégalapításra?
Címketárvállalkozó (322), kkv (316), agrár (269), magyar (255), fejlesztés (208), adó (205), támogatás (196), pályázat (191), pénz (183), APEH (179) |



Gombos Zsolt, Fehér Márton
Dr. Egerszegi Tamás
Lukász Helga, Szombati Orsolya
Balogh-Celebrini Tivadar
Török Antal
Dr. Badacsonyi Tamás

